A május 2-ai tárgyalás délelőttjén először a 2007. december közepén Kóka János akkori SZDSZ-es gazdasági miniszter épülő villája ellen intézett Molotov-koktélos támadás ügyét tárgyalta a bíróság.

Kóka János - a februári idézésével ellentétben - most megjelent a tárgyaláson. Előadta, hogy a teraszajtajának alábbi képen látható megkormozódásából egy és három millió forint közötti kára keletkezett (no comment).



Meg sem merjük tippelni, mennyit érhet az egész ajtó
Elmondta azt is, hogy Budaházyval vagy a Hunnia Mozgalommal neki semmilyen közvetlen konfliktusa, vitája nem volt soha.

Ezután a kispesti MSZP iroda elleni 2007. októberi támadás ügyében hallgatta meg a bíróság az irodavezetőt.

Ő többek közt elmondta, hogy soha semmilyen tájékoztatást vagy üzenetet nem kaptak azóta sem, hogy miért történt a cselekmény - tájékoztatta portálunkat Budaházy György.