Ugrás a cikkhez
Reklám

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

Molnár Györgyi elmondta, hogy a húsvét előtti hetekben 30-35 százalékkal több tojást vásárolnak a háztartások, mint általában. A teljes tojásfogyasztás évente megközelíti a 2,5 milliárd darabot – tette hozzá.

Közölte, hogy az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 26 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 26,5 milliárd forintot tett ki. A csökkenést azzal indokolta, hogy míg a regisztrált termelés nőtt, addig az átlagos termelői ár csökkent.

A tojásárakról megjegyezte, hogy a tojás darabonkénti fogyasztói ára 33-45 forint volt a 13. és 15. héten a vidéki és a budapesti piacokon az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai alapján. A magyar lakosság évente – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – fejenként 234 tojást fogyaszt el.

A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.

A BTT-n belül működő Tojásszövetség szerdai közleménye szerint országos, ismeretterjesztő iskolai programot indítanak a gyerekek reggelizési szokásainak javítására, amely idén tavasszal 15 iskolába és több mint 4000 felsős diákhoz jut majd el. A szövetség a felnőttek oktatását is fontosnak tartja, ezért HU, de tojás! néven Facebook-oldalt is létrehozott.

Édességből is sok fogy

A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyit 1-3 százalékkal meghaladó forgalombővülésre számít az idei húsvéti időszakban – közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke. Kiemelte, a tavalyi 2-3 százalékos növekedési várakozásokkal szemben 10 százalékkal, 4,5 milliárd forintról 5 milliárd forintra nőtt az eladott húsvéti szezonális édességek értéke.

Az édességgyártók idén további forgalomnövekedésre számítanak az édességek értékét tekintve a minőségi és prémium termékek iránti kereslet növekedése miatt, ugyanakkor az eladott édességek mennyisége változatlan lehet – tette hozzá.

A szövetség közölte: a magyar piacon évente közel 800 tonna húsvéti édesség fogy. A legnépszerűbb a figurás termékek közül a csokinyúl és a csokitojás, amelyek a teljes húsvéti édességpiac mintegy 80 százalékát teszik ki. Kitértek arra is, hogy a megújulás és innováció a csomagolás területén is elengedhetetlenné vált. Modern csomagolás nélkül már elképzelhetetlen versenyképes termékek forgalmazása és exportja.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából