Feljelentést tett a fideszes Pócs János "kazánvideós" ügyében Csányi Tamás - tudtuk meg az Alfahírről. A Jobbik új képviselője szerint a fideszes képviselő magyarázata "teljesen hiteltelen, átlátszó", az eset miatt Pócsnak le kellene mondania mandátumáról.



Köszöni a szavazatokat, megdolgozik értük

Immár több mint 113 ezren látták azt a Herbál Realityn kiszivárgott videót, melyen Pócs János fideszes országgyűlési képviselő kazánba tessékeléssel riogat egy cigányt, amiért az "munkaidőben" alkoholt ivott. A videóban cigányok elégetéséről van szó, tiszta holokauszt, nem csoda, hogy lecsapott rá a Jobbik, balról előzve Gyurcsányékat is.

 

Isten hozta a Jobbikot a klubban

Pócs a Jobbikal immár egy platformon lévő 444-nek elismerte, valóban ő szerepel a videóban, a magyarázkodása pedig legalább annyira szánalmas, mint a Jobbik rárepülése a témára:

Csányi csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, ahogy hétfői parlamenti felszólalásában ígérte, az ügyben feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közösség elleni erőszak, valamint személyi szabadság megsértése miatt. A politikus azt kéri a nyomozó hatóságoktól, derítsék ki, történt-e bűncselekmény. Egyúttal pártja nevében felszólította a Fideszt, Pócsot hívják vissza mandátumából, bár – vélte – az lenne a legetikusabb, ha képviselőtársa bocsánatot kérne, és maga mondana le a képviselőségről.

Csányi emlékeztetett: a hétfői ülésnapon azonnali kérdést intézett (volna) Orbán Viktor miniszterelnökhöz az ügyben. A kormányfő helyett válaszoló Varga Mihály azonban azt mondta, a felvétel nem szerencsés. A jobbikos honatya szerint ez a válasz a "magyar társadalom számára" édeskevés, várják és elvárják a máskor olyan érzékeny Fidesz érdemi reagálását. Csányi úgy véli, a sunnyogás nem túl elegáns magatartás, és nem is a bátrak sajátossága.



Jobbikos és cigány zászlók egymás mellett az egyik közös balliberális megmozduláson (fotó: Bődey János/Index)

Emlékeztetett: fordított esetben a Jobbikkal kapcsolatos, titokban készített, majd "célirányosan vágott" (minden kellemetlen videóról azt hazudják, hogy vágott, és valójában nem is az történik, ami ott látható - a szerk.) videókról kormánypárti képviselők "kétségbeesést mímelve" kérdezik az államtitkárokat, minisztereket. Ez a videó azonban nem utólag vágott felvétel, ennek elkészítését Pócs János sem tagadta – húzta alá a jobbikos képviselő.

Ennek ellenére kormányoldalon mindenki készséggel elfogadja Pócs "teljesen hiteltelen, átlátszó" magyarázatát, mely szerint a felvételen szereplő ember a barátja volt, és ő maga kérte az elkészítését – mondta Csányi, hozzátéve: a cigány rokonai hangosan kérték ki maguknak a felvételen láthatóakat. A képviselő szerint a fideszes képmutatás, álszent attitűd elfogadhatatlan.

Az ügyben egyébként az Országos Roma Önkormányzat is megszólalt, akik ugyancsak felszólították a fideszes politikust, hogy mondjon le képviselői mandátumáról - így tehát már két hasonló értékrenddel rendelkező szervezet követeli ugyanazt.