Ugrás a cikkhez
Reklám

A Demokratikus Koalíció szerint az európai uniós választásnak az a tétje, hogy lesz-e „Huxit”, vagyis Orbán Viktor miniszterelnök kivezeti-e az országot az EU-ból.



A fotó az egyesült balliberális tömb március 15-i közös rendezvényén készült

Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-listájának vezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerdán az Európai Néppárt függesztette fel a Fidesz párttagságát. Nem a Fidesz függesztette fel a saját néppárti tagságát, hiszen arról akkor szavazni sem kellett volna – érvelt. Orbán Viktor kínossá vált a saját kereszténydemokrata pártcsaládjának politikusai számára – mondta Dobrev Klára.

A Fidesz vezette kormánnyal szemben már zajlik egy eljárás és hamarosan még kettő indulhat – folytatta. Az első eljárás az európai uniós szerződés hetes cikke alapján zajlik, és azzal fenyeget, hogy az ország elveszíti uniós forrásait és szavazati jogát, adott esetben akár tagságát is – hangsúlyozta. Szerdán a Néppárt pedig arról döntött, hogy megvizsgálják a magyarországi jogállami helyzetet – tette hozzá. Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje pedig már korábban bejelentette, hogy az uniós választás után folyamatosan vizsgáltatná, hogy a tagállamok betartják-e az európai demokratikus minimumokat – emelte ki Dobrev Klára.

Azt mondta, ha Orbán Viktor folytatja az eddigi politikáját, akkor az EP-választás után nagyon komoly „vesszőfutás elé néz” – jelentette ki. Az MTI beszámolója szerint hozzátette:

Orbán Viktor azonban tovább fog menni a megkezdett úton, és ahogy „kivezette” a Fideszt a néppártból, úgy fogja Magyarországot is kivezetni az Európai Unióból.

Az utolsó mondatot vessük össze ezzel:

- Gyöngyösi ma: A májusi európai parlamenti választás tétje az, hogy Magyarországot kivezeti-e az Európai Unióból a miniszterelnök

- Gyöngyösi tegnap: Május 26-án választhatunk, hogy Magyarország merre menjen tovább: kivezetheti-e hazánkat a Fidesz Európából

- Gyöngyösi március 1-jén: Sohasem volt még ekkora a tét: Orbán Viktor és a Fidesz kivezetné Magyarországot az Európai Unióból

És ugyanez még számtalan más közleményben és megszólalásban, melyeknek nem láttuk értelmét közölni, mert mindegyikben ugyanazt ismételgetik. Most már Gyurcsány zsidó feleségével együtt.

És Fodor Gabriellával: A Fidesz elnöke tovább folytatja Európa-ellenes ámokfutását a legnagyobb európai pártcsaládon belül, amely kifelé vezetné Magyarországot az Európai Unióból

Korábban írtuk: Gyurcsány zsidó feleségével és a többi elvtárssal énekelte egy színpadon az EU himnuszát a Jákobbik





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából