
Vona Gábor bejelentette: ha feloszlatnák a Magyar Gárdát, akkor az egyesületet más néven alakítják újra. A Jobbik elnöke szerint megrendelésszagú az ügyészség lépése, és nem véletlen, hogy az egészségbiztosítás privatizációja és a lisszaboni szerződés ratifikálásának napján jött elő a Magyar Gárda ügye.
Mint ismeretes, a Magyar Gárda feloszlatását kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya. "Az ügyészség megtette a szükséges lépéseket, a továbbiakban a Fővárosi Bíróság hatáskörébe tartozik az ügy" – közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Fővárosi Bíróságon elmondták, az ügyben kijelölt bíró a közeljövőben tűzi ki a tárgyalás időpontját.
Vona Gábor megrendelésszagúnak minősítette a Fővárosi Főügyészség bejelentését, miszerint a Magyar Gárda feloszlatását kezdeményezik.
A Jobbik elnöke a Magyar Hírlapnak azt mondta: meglehetősen furcsa, hogy az egészségbiztosítás privatizációja és a lisszaboni szerződés ratifikálásának napján jött elő a Magyar Gárda ügye. Ez Gyurcsány Ferenc sakkjátszmájának része, melyben nem kívánunk részt venni.
Hozzátette: ha feloszlatnák az egyesületet, akkor más néven újraalakulnánk. A tagság, mely közös céljainkért állt össze, nem oszlatható fel.
(Híradó - Magyar Hírlap)
Kapcsolódó: Beérik a cionista vetés: a Gárda feloszlatását kezdeményezi az ügyészség