Ugrás a cikkhez
Reklám

Mint kedden mi is megírtuk, február 21-én éjszaka két férfi több embert megvert a Kertész utcában a Vittula nevű szórakozóhely előtt. Volt köztük olyan, akinek felszakadt az arca, másnak kirepültek a fogai. Akkor a rendőrség mindössze egy sértettről írt a közleményében, és arról, hogy megtették a szükséges intézkedéseket.

Csütörtökön azonban kiadtak egy körözést a két verekedőről, és immár több sértett bántalmazásáról írnak. A körözés szerint garázdaság vétség gyanúja miatt keresik a 34 éves Horváth Mihály Alfonzt és a 32 éves Szitai Tamás Krisztiánt.




A rendőrségi közlemény szerint a két férfi 2019. február 22-én 1 óra 30 perc körül egy Kertész utcai szórakozóhely előtt több sértettet bántalmazott.

Kérik, hogy aki a képen látható Horváth Mihály Alfonz és Szitai Tamás Krisztián tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Frissítés: Szitait elfogták, Alfonzt még keresik.

(Police.hu - Index nyomán)

Korábban írtuk: "Előzetes szóváltást követően" - két drogos végigverte a Kertész utcát, a Pintér-fiúknak nem volt kedvük elkapni őket





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából