Ugrás a cikkhez
Reklám

Vállalhatatlan, ami a videón látható – mondta Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke arról a felvételről, amely Sneider Tamás esküvőjén készült.




"Az ilyen videóról mindenkinek ugyanaz a véleménye, nem vállalható, és ezt szerintem az is úgy gondolja, aki tette" – mondta a hvg.hu-nak Vona.

A Jobbik volt elnöke szerint nem szabad elviccelni az ilyen eseteket.

Vona Gábor a  zsidó lapnak azt mondta:

Szerintem nyilvánosan kellene elnézést kérni, de nem tisztem és feladatom már a Jobbik ügyeiben nyilatkozni, aminek jelen esetben nagyon örülök.

A hvg.hu úgy tudja: a Jobbik vezetése már tavaly decemberben kapott jelzést arról, hogy van egy felvétel Sneider Tamás esküvőjéről, amelynek "nem fognak örülni az ellenzéki párt vezetői". Vona Gábor – aki egyébként jelen volt az esküvőn – erről az "üzenetről" nem tudott, de azt elmondta: a Fidesz az ilyen felvételekkel is próbál éket verni a baloldali ellenzéki pártok és a Jobbik együttműködése közé.

– Ez már az EP-kampány része – zárta a volt pártelnök.

Sneider egyébként ennyit reagált az ügyben korábban az ATV-nek:

Korábban írtuk: Hiába a TEV követelése, fontosabb a reménybeli konc: kiállnak a Jobbik mellett a máskor oly lelkesen nácizó ballibek





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából