Ugrás a cikkhez
Reklám

„Stop Orbán” címmel hirdetett tüntetést a Radikális Európai Demokraták (RED) nevű szervezet Brüsszelben kedd délutánra. Az eseményen hat magyarországi ellenzéki politikus és a holland zöldpárti EP-képviselő, Judith Sargentini mondott beszédet.

Judith Sargentini először megköszönte az ellenzéki pártoknak a meghívást. Ezt követően arról beszélt, hogy őt mindig meglepi, mikor egy politikus, Orbán Viktorhoz hasonlóan összekeveri a kormányt az országgal. A magyar jogállamiságról szóló európai parlamenti jelentésben megfogalmazott megállapítások a kormánynak, és nem az országnak szóltak, hangsúlyozta. Szerinte egy demokráciának nagyon fontos része, hogy kritikákat fogalmazzanak meg. Elmondta, hogy a Sargentini-jelentés nem róla szól, és nem ő a lényeg benne. Hanem az, hogy abban mi szerepel a magyarországi állapotokról. A képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy a magyarok is európai polgárok, így ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint az EU többi polgárát.

Sargentini mellett Ujhelyi Istán (MSZP), Mester Barnabás (RED), Jávor Benedek (Párbeszéd), Németh Balázs (Momentum), Kendernay János (LMP) és Molnár Csaba (DK) szerepelt a felszólalók között. A Schuman téren, az Európai Bizottság, és az EU-s miniszterek Tanácsának az épülete mellett tartották a demonstrációt.

Körülbelül százan hallgatták végig a programot.

Mazochisták számára videó is van:

(Index nyomán)

Kapcsolódó: Ujhelyi hívó szavára az MSZP irodájában egyezkedett az új ballib internacionálé - közös kampányt szerveznek

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából