Ugrás a cikkhez
Reklám

Egyetértene Harrach Péter Prohászka Ottokár szobrának visszaállításával a Károlyi-kertben, amit tegnap Szakály Sándor vetett fel. A KDNP frakcióvezetője Prohászkát nem tartja antiszemitának "a szó mai értelmében", antiszemita megnyilvánulásait azzal magyarázta, hogy akkor más volt a légkör.




"Prohászka szobrát nem felállítani, hanem visszaállítani kellene. Egyetértenék Prohászka szobrának a visszaállításával. Ha szavazni kell róla, igennel szavaznék” - nyilatkozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az atv.hu-nak, amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte érdemel-e szobrot a nyíltan antiszemita Prohászka Ottokár katolikus püspök. (Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy lesz is belőle valami, emlékezhetünk a Hóman-szobor ügyében történt aljas, gyáva fideszes megfutamodásra - a szerk.)

A kérdés apropója: Szakály Sándor a Magyar Hírlapnak a Nagy Imre-szobor eltávolítása kapcsán azt nyilatkozta a Nagy Imre Társaság tiltakozására reagálva, hogy "Nagy Imre szobrát most nem olvasztják be, nem a kommunista módszert alkalmazza az Országgyűlés, amellyel mondván, hogy antiszemita, Prohászka Ottokár szobrát is ledöntötték annak idején”.

Az MH kérdésére, hogy akkor a püspök szobra visszakerülhetne eredeti helyére a Károlyi-kertbe, a Veritas igazgatója azt mondta: támogatná ezt, és szerinte érdemes lenne végre tisztázni azt is, hogy mit értünk antiszemitizmus alatt, "az például annak számít, ha azt mondom, hogy az Államvédelmi Hatóság vezetőinek többsége zsidó származású volt? Vagy ha rögzítem, hogy a Rákosi-rendszer meghatározó politikai vezetői ugyancsak zsidók voltak?" Szakály nem hiszi, hogy ez antiszemitizmus lenne.

Harrach Péter az atv.hu (név szerint Csuhaj Ildikó, ő látható az alábbi fotón, olvasóink elnézését kérjük ezért) felvetésére, hogy Prohászka Ottokárnak köztudottan antiszemita megnyilvánulásai voltak, és a numerus clausus végrehajtási rendeletét is ő találta ki, pedig azzal vette védelmébe a püspököt: "Prohászka Ottokárnál nem mellőzhetjük a történelmi szempontokat, azt, hogy az ő korában egészen másként hangzottak azok a megnyilvánulásai, melyeket most az ő számlájára szoktak írni". Abban a légkörben más volt a megítélése és az értelmezése mindannak, amikor a püspök a pénzvilágot és a Tanácsköztársaság vezetőit bírálta - magyarázta.




Prohászkát én a szó igazi, mai értelmében nem tartom antiszemitának - hangoztatta a KDNP-s frakcióvezető Csuhaj akadékoskodásra, és, mint mondta, biztos abban, hogy ha a püspök ma élne, nem mondaná ki azokat

az egyébként vállalhatatlan mondatokat.

Szavaiból kiderült, hogy Harrach Péter azért ad "felmentést" Prohászkának, mert "a teljes személyiséget kell nézni", másrészt állítása szerint a püspök "minden esetben az emberi szempontot nézte". Érdemei, az, hogy humánus és mély gondolkodású személyiség volt, "és lelkisége" felülírja mindazt, amit a "rovására írhatunk". Társadalmi szerepe, szociális érzékenysége pedig politikai értelemben ma akár baloldalinak is mondható lenne - mondta Harrach Péter, akit meggyőződésétől az sem tántorított el, hogy a témában láthatóan igencsak érintett Csuhaj Ildikó azzal folytatta a holohisztit: a püspök a zsidóságot patkányokhoz hasonlította.




Egy helyütt ugyanis azt írta (mily igaz szavak! - a szerk.):

Teljesen igaz, hogy vannak derék zsidók, de a zsidóság idegen, kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom. (...) Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?.

Harrach Péter öt évvel ezelőtt is megvédte Prohászka Ottokárt egy parlamenti felszólalásában. "Nem szeretnék a Nyirő- vagy Horthy-vitába bekapcsolódni, de Prohászkát mindenképpen meg kell védeni. Ő az, aki a XX. század első felének jelentős gondolkodója, írója volt, egy talpig becsületes ember, akinek személyisége, tevékenysége legfontosabb elemeként kimondhatjuk, hogy a szegények, a rászorulók, általában a bajba jutottak felé fordult” – mondta a parlamentben 2012-ben Harrach Péter.

Korábban írtuk:

- "Undok, büdös zsidó-társaságban…" - Prohászka Ottokár minden szava érvényes és igaz

- A forradalom és a zsidóság

- Mindig az eszményekre és a csillagokra kell föltekintenünk - 91 éve hunyt el Prohászka Ottokár

- Tanácsköztársaság és zsidóság

- "A hazát vallásos szeretettel kell szeretni" - 90 éve halt meg Prohászka Ottokár

- "Zsidó és nem zsidó magyarok"

- A kutyának sem kellett a Prohászka-szobrot felrobbantó zsidó Kossuth-díja

- Párját ritkító csőcselék a zsinagógában

- Zsidó hazugsággal kezdődik a zsidó fesztivál

- Prohászka emlékére: "Szégyen, gyalázat egy nép számára, ha a vezetést idegennek adja át saját otthonában"

- Prohászka Ottokár: Keresztény nemzeti feltámadás (1920)

- Szocionista győzelem a XIII. kerületben: visszavonták a kérelmet a Prohászka-szobor felállításának kezdeményezői

- Prohászka öröksége

- Prohászka Ottokár: Zsidókérdés Magyarországon

- Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái a világhálón





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából