Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy hónapra letartóztatásba került a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi – erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-nek. Mint felidézte: a férfi a megalapozott gyanú szerint elkövetett cselekményt követően elhagyta az országot. Elfogatóparancs alapján fogták el a rendőrök.

Tájékoztatása szerint az ügyészség megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, és a bűnismétlés is reális. A kerületi ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amit a bíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően el is rendelt. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés még nem jogerős – közölte Bagoly Bettina.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken közölte, hogy az osztrák rendőrök átadták a magyar nyomozóknak azt az afgán menekült férfit, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés miatt folytatnak eljárást. Mint felidézték: a Magyarországon oltalmazott státuszban lévő 18 éves afgán férfi június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett. Szeptember 9-én hajnali 3 óra körül pedig Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában „szexuális aktus eltűrésére” kényszerített egy nőt, majd elmenekült a helyszínről. Az afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából