Ugrás a cikkhez
Reklám

Az osztrák rendőrök átadták a magyar nyomozóknak pénteken azt az afgán (az MTI szerint "menekült") férfit, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).




A BRFK pénteki közleményében, amely a rendőrség oldalán jelent meg, felidézte: a Magyarországon oltalmazott státuszban lévő 18 éves afgán férfi június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett. Szeptember 9-én hajnali 3 óra körül pedig Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában "szexuális aktus eltűrésére" kényszerített egy nőt, majd elmenekült a helyszínről.




A BRFK az ügyben nyomozócsoportot hozott létre és nagy erőkkel kezdte meg az elkövető felkutatását. Az afgán férfi azonosítása után a nemzeti elfogatóparancs mellett kezdeményezték az európai elfogatóparancs kiadását is, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság soron kívül elrendelt.

Az afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton.

Az erőszaktevőt kiadatási eljárásban péntek délelőtt Hegyeshalomnál átadták a BRFK nyomozóinak, akik előállították az V. kerületi rendőrkapitányságra. A belvárosi rendőrök őrizetbe vették és szeméremsértés, valamint szexuális kényszerítés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatják ki, továbbá kezdeményezték letartóztatását.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

- Ahmad is "csendes, visszahúzódó férfi" - talán ezért erőszakoskodott 27 percig a magyar légikísérővel

- Egy másik nőt is megerőszakolt Orbánék kebabos oltalmazottja - hölgyeink talán levonják a helyes következtetést





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából