Ugrás a cikkhez
Reklám

Takaros, jó környéken fekvő házban élt, és szerető család vette körül a 37 éves férfit, aki két hete összeverte és meg akarta erőszakolni Makai Viktória futónőt. Senki sem érti, mi szüksége lehetett rá, hogy Viktória után vesse magát - írja a Bors.




A tett helyszínétől alig negyedórányi autóútra áll egy hatalmas, kétszintes családi ház a főváros egyik külső kerületében. Az utcában végigsétálva jól láthatóan szinte minden porta takaros, a hidakon nem egy luxusautóval lehet találkozni. Teljességgel érthetetlen, hogy a jól szituált, kulturált körülmények között élő H. István miért támadt a törékeny nőre. A szomszédai mellett a barátai és ismerősei sem tudnak magyarázatot adni a 37 esztendős férfi tettére - írja a lap.

"Korához képest visszamaradott"

– Soha nem akart rosszat senkinek. Ennek ellenére a korához képest jóval visszamaradottabb férfinak írnám le. Nem a személyiségével, inkább a felfogásával voltak problémák. Sokszor háromszor kellett neki elmondani a dolgokat. Régebben gyakran segített az utcabeli idős hölgyeknek is a ház körüli munkában, nem tudom elképzelni, miért tehetett ilyet – mondta a bulvárlapnak a férfi egyik közeli ismerőse.

Mint ismeretes, az ultrafutónőt a szokásos esti futása során, az otthonától néhány száz méterre kapta el a támadója. A közelben dolgozó István ütni kezdte, majd mindkettejüket alulról le­meztelenítve próbálta szexre kényszeríteni Viktóriát. A kétgyermekes családanyának az volt a szerencséje, hogy az óriás termetű, szőke hajú férfi nem volt közösülésre alkalmas állapotban. Közben a futónő férje is megérkezett, aki sikeresen elkergette. Istvánt néhány órán belül az otthonában fogták el a zsaruk, akik őrizetbe is vették.

István a testvérével, a másfél év körüli kislányával és az élettársával él a zöldövezetben álló kétszintes házban.

– Miután a szülei elhunytak, a testvérével örökölték az ingatlant. Nem volt végrendelet, így akadtak kisebb konfliktusok az örökség körül. Végül megegyeztek, a testvér költözött fel a ház felső szintjére. Az élettársa néhány éve költözött hozzá, egy kis rendet vitt oda, az ud­vart és a kertet is teljesen leválasztották. Csend, nyu­galom és bé­ke költözött oda – mondja az ismerős.

Elfogása éjjelén, s másnap reggel is rengeteg rendőr szállt ki a férfi otthonához. Az utcabe­liek nem tudták mire vélni a ha­talmas készültséget, eleinte azt hitték, hogy esetleg a koráb­bi konfliktusok nyomán a két test­vér verekedett össze, már az egész környéken ezt beszélték, ami­kor a híradásokból végül is kide­rült, hogy mi történt való­jában.




Részeg volt

– A két testvér még kamasz volt, amikor a szüleikkel ideköltöztek a belvárosból. István régebben alkalmi munkát végzett, de már hosszú ideje rendesen dolgozik. Zárkózottan élnek, főleg amióta az élettársa odaköltözött. Sokáig nem is tudtuk, hogy az asszony terhes, de a kisgyereket látszólag szépen nevelik, szoktam látni, ahogy a babakocsiban tolják a ház előtt – meséli az egyik szomszéd.

István több mint két hete van elzárva a külvilágtól, a letartóztatásáról döntő bírósági ülésre ügyvédje mellett az élettársa is elkísérte, de sem akkor, sem azóta nem kívánt nyilatkozni.

A férfit szexuális erőszakkal gyanúsítják, tettéért akár nyolc évet is kaphat. Az ügyvédje azt mondta: nem szokott alkoholt fogyasztani, de a támadás idején erősen ittas állapotban volt. Miután felfogta, hogy mit tett, teljesen összeomlott, máig nem tud magyarázatot adni.

Korábban írtuk: A futóbajnok elmesélte, hogyan próbálta megerőszakolni támadója





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából