Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbikból a héten távozó Volner János külön Facebook-bejegyzésben és nyilatkozatban is reagált Sneider Tamás Jobbik-elnök Indexnek adott interjújára.



Fotók: Bődey János / Index

Sajnálom, hogy Sneider Tamás a vele készült friss interjúban lement kutyába, és a magánéletemet tette hazug állításokkal céltáblává.

Sneider azt mondta, hogy nem lepte meg Volner János "nem kurvának álltam"-levele. Nyár óta számított Volner lépésére, amely mögött szerinte személyes okok állnak. Volner szerinte azért támadja a Jobbikot, mert nem lehetett a párt EP-listavezetője, ráadásul a szeretője a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalmat támogatja.




Volner az EP-listás ambícióira azt mondta, hogy Sneider próbálta "lekenyerezni" a magas fizetéssel járó EP-képviselőség ígéretével - "amint látható, sikertelenül".

Ezt az állításomat értelemszerűen a bíróság előtt is tudom bizonyítani, szóval ha Sneider bukni szeretne egy pert, felőlem kezdhetjük.

A magánéleti célzásra pedig - amelynek tartalmát Volner nem tagadta - azt mondta az Indexnek:

Sneider ezzel átlépett egy határt. A magánélet feliratú fazék fedőjéről leveszem a kezem.

Megkérdezték tőle, azt jelenti-e ez, hogy a jobbikosok magánéletéről fog információkat nyilvánosságra hozni. Volner úgy válaszolt, hogy nem fog senkit bántani, ő nem fog meccsekbe beszállni, de

nem fogom visszatartani erőnek erejével az igazságot, és azokat az embereket, akik nyilvánosságra akarják hozni. Derüljön ki minden! Kemény lesz! Nagyon.

Volner azt mondta, hogy Sneidernek felajánlotta a kizárása után, hogy fejezzék be a nyilvános üzengetést, de ezt a Jobbik elnöke a jelek szerint nem tartja be. Volner a Facebook-oldalára feltöltött egy képet is, amelyen az szerepel: "Semmi különös: Sneider ismét hazudik".

Frissítés: "éppen Tamás javasolta Volner Jánost az EP-lista első helyére"

Apáti István is megszólalt a Sneider-interjú kapcsán:

Most olvastam az Indexen a Sneider Tamással készült interjút. Kénytelen vagyok röviden reagálni.

Úgy látom, hogy a Jobbik jelenlegi elnökét ismét megcsalja az emlékezete. Legjobb tudomásom szerint ugyanis a 2016-2018 közötti időszak egyik ülésén - tehát több tanú jelenlétében - éppen Tamás javasolta Volner Jánost a Jobbik 2019-es EP-listájának első helyére. Hozzátette: "Nem is tudok mást elképzelni listavezetőnek, mint Jánost!" Mindezt később a pártigazgató is megerősítette. (Szükség esetén bizonyítékkal is szolgálhatok.) A ma megjelent cikkben a pártelnök ennek a szöges ellenkezőjét állítja.

Ha Volner János beáll a sorba és nagyokat hallgat, akkor gond nélkül kimehetett volna Brüsszelbe. Nem állt be a sorba és nem hallgatott. Ebből pedig az következik, hogy nem a hatalmas uniós fizetés, hanem a párt sorsa érdekelte.

Még valamit! Sneider Tamás súlyos jelzőkkel illette a Jobbikból távozókat. Zavarosak és ellentmondásosak a megfogalmazásai. Akinek nem inge, nem veszi magára - szól a régi magyar mondás. Nem is veszem magamra egyik minősítést sem, de a biztonság kedvéért szeretném kihangsúlyozni: nem voltam és nem vagyok áruló vagy szolga. Nem vettek meg. Nem zsaroltak meg. Sőt, meg sem vezettek...





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából