Ugrás a cikkhez
Reklám

Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon alapul és politikai nyomásgyakorlás céljából, a szabályokat felrúgva szavazta meg az Európai Parlament – hozta nyilvánosságra a Magyar Idők kedd délután.

Mint azt a cikkben írják, a kormány emellett a jelentés kapcsán az Európai Unió Bíróságához fordul, az Országgyűlés pedig határozatban fejezheti ki tiltakozását a bevándorláspárti erők Magyarország elleni politikai támadása miatt. Értesüléseik szerint televízió-, rádió- és internetes hirdetésekben is kifejti majd álláspontját, miszerint a magyar jogállamiság helyzetét bíráló, Magyarországot elítélő dokumentumot a politikai nyomásgyakorlás részének tekinti, amelynek nem fog engedni.

A tájékoztatással párhuzamosan jogi elégtételt is kíván venni a kabinet, a kormány döntése értelmében az Európai Unió Bíróságán támadják meg az EP Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel a lisszaboni szerződéssel ellentétes módon a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség. Közlik, ugyan a magyar kormány keresetének nincs halasztó hatása, azonban az osztrák uniós elnökség korábban közölte, az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálatához fordul a szavazás sokak által bírált eljárásrendje miatt, az itt születő véleménynek pedig akár döntő jelentősége lehet az ügy tárgyalásának elkezdésében.

Közben kiderült, az Országgyűlés határozatban utasíthatja vissza a Sargentini-jelentésben foglaltakat, az EP-szavazást és a határvédelem nemzeti hatáskörének elvételével való zsarolást. Gulyás Gergely és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról címmel határozati javaslatot nyújtott be hétfő este az Országgyűlésnek. A kormánypárti beterjesztők a dokumentumban leszögezik: a Sargentini-jelentés és annak európai parlamenti elfogadása a demokratikusan megválasztott magyar parlament saját hatáskörében meghozott döntéseit, alaptörvényét, jogszabályait és személyi döntéseit támadta meg, ezzel túllépte hatáskörét és megsértette Magyarország szuverenitását.

(Híradó)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából