Ugrás a cikkhez
Reklám

2018. szeptember második vasárnapja a magyar dal napja a közmédiában Magyarországon. Egy nap a 365-ből. Milyen dalok napja az év többi 364 napja?

Ezt minden rádióhallgató, tv-néző honfitársunk nagyon jól tudja, mégis a tisztán látás érdekében nem árt összeszedni a részleteket, és leírni a helyzetet.

Az év 364 napja az angol-amerikai dalok napja a magyar állampolgárok adójából fönntartott magyar közmédia által a magyar anyanyelvű magyar hallgatóknak sugárzott műsorokban Magyarországon, mely egyáltalán nem mellékesen zenei nagyhatalom.

Magyar előadók magyar nyelvű dalai csak 5-10%-ban kerülnek adásba. Nem emlékszem, mikor hallottam két magyar dalt egymás után.



A közmédiából (is) száműzték a magyar dalt - pedig igény lenne rá (kép: Pezzetta Umberto / Zaol)

A magyar közmédia beszélt nyelve még a magyar (a beszédkultúra milyensége egy másik levél témája), de az énekelt nyelv, az adásokba kerülő muzsika nyelve egyértelműen az angol illetve az amerikai. Szegény Petőfi Sándor forog a sírjában attól, ami a nevét viselő rádióban hallható. A Dankó Rádió kivétel, de ez egy nagyon szűk zenei stílust képvisel. A kereskedelmi adók közül az új Retró Rádió is szép számmal válogat a magyar könnyűzenei élet elmúlt évtizedeinek emlékezetes dalai közül.

A magyar előadók, a magyar muzsika szélsőségesen ki van rekesztve a magyar közmédiából!

Még leírni is szörnyű, de így van, minden nap hallhatjuk. Az adott műsor témájától függetlenül, azzal köszönő viszonyban sem lévő angol nyelvű dalokat választanak a zenei szerkesztők a műsor témájához illeszkedő magyar nyelvű muzsika helyett. Az idegen dalok ráadásul nem az angol-amerikai zenei élet legszebb muzsikái, hanem színtelen, szagtalan, jellegtelen, entyem-pentyem dalocskák, melyekre öt perc után már senki nem emlékszik.

Talán a legszomorúbb az egész helyzetben, hogy mindezt hosszú évtizedek alatt olyan alattomosan, lopakodva alakították ki az „idegen szép” közhangulatával együtt, hogy honfitársaink nagy része észre sem veszi. A fiatalok pedig már ebbe születtek bele, ezt tekintik „normálisnak”.

A mai átlag magyar rádióhallgató akkor kapná föl a fejét, ha értené, miről énekel az előadó. Mert azt ugye mondanom se kell, hogy honfitársaink túlnyomó többsége csak szófoszlányokat, egy-két gyakran ismételt kifejezést ért az angol dalok szövegéből.

Kiknek szól, kiknek énekel a rádió és a televízió? Nem a magyar hallgatóknak, nézőknek, akik magyarul értenek? Nem fontos a szerkesztőknek, műsorkészítőknek és a közmédia felelős vezetőinek, hogy célközönségük értse is azt, ami neki készül? Vagy van ennél fontosabb szempont is, kedves zenei szerkesztők? A magyar dal napja jó alkalom lenne néhány valóban őszinte vallomásra a beavatottak köreiből. Derüljön ki az igazság!

Mert nem hiszem, hogy véletlen a dolog. Ilyen mértékű és ilyen hosszú időtartamú aránytalanság, hátrányos megkülönböztetés nem lehet a véletlen műve. Azt se hiszem, hogy azért van ez így, mert a hallgatók/nézők ezt várják el. Ez ordas hazugság. És ha valami folytán igaz lenne, a közmédia feladata éppen az ilyen természetellenes elvárások megváltoztatása kellene, hogy legyen ugyanolyan következetes, évtizedekre szóló elszántsággal, mint amilyen az ellenkező irányú tevékenység volt.

Tehát a magyar előadók, a magyar muzsika tudatosan ki van rekesztve a magyar közmédiából. Mi, a hallgatók pedig öntudatlanul vagy beletörődve mindezt pisszenés nélkül hagyjuk, tűrjük.

Vajon mi ennek a kirekesztésnek a célja? Kik hozták meg a döntéseket, és kik tartják fenn ezt a természetellenes állapotot? Le van írva valamiféle belső utasításban, hogy milyen arányokat kötelesek megtartani a zenei szerkesztők? Vagy csak szóban hangzott/hangzik el az elvárás? Vagy nincs is ilyen, mert a szerkesztőket és a zenei szerkesztőket eleve úgy válogatják, hogy ők önként és dalolva teljesítik az elvárásokat, mert utálják a magyar zenét? Mi történne azzal a zenei szerkesztővel, aki föllázadna, és megszegve az utasítást, ¾ részben magyar zenét választana? Fegyelmit kapna vagy kirúgnák? Megkérdeztek valaha is minket, a hallgatókat, hogy milyen muzsikát szeretnénk? Én nem hallottam ilyen felmérésről, pedig 56 éves vagyok.

Kedves Közmédia-vezetők!

Első javaslatom éppen ez: ebben a nagy demokráciában kérdezzenek meg minket, sok ezer embert, akik a közmédiát fönntartjuk, és a műsorokat hallgatjuk, hogy milyen arányban szeretnénk hazai muzsikát hallani! Az eredményt hozzák nyilvánosságra, és ennek megfelelően módosítsák műsor- és zenekínálatukat!

Igenis jogunk van érteni azt a műsort – a zenék szövegét is – amelyet a mi pénzünkből nekünk sugároznak! És mi a szép magyar beszédet és a szép magyar muzsikát értjük, és ezt szeretjük.

Más ország közmédiájától nem várható el, hogy magyar muzsikát sugározzon. Viszont az a természetes, ha Magyarországon a közmédia legalább ¾ részben hazai zenét sugároz. Hát legyen így!

Környékbeli vagy távolabbi népek legszebb dalait is szívesen meghallgatjuk: kérjük meg őket, hogy gyűjtsék csokorba azokat, amelyeket meg szeretnének mutatni nekünk.

2018. szeptemberétől minden nap a magyar dal napja legyen a magyar közmédiában! Ezt kérjük, ezt követeljük!

Gönyű, 2018. 09. 07.

Dr. Nagy Gergely
önkormányzati képviselő





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából