Ugrás a cikkhez
Reklám

Szeptembertől nagy változásokra lehet számítani a kormánypárt médiabirodalmában: a Fidesz belügyeit ismerők szerint hamarosan megszűnnek a párhuzamos tulajdonlások, a különböző kormányközeli emberek érdekeltségei beépülnek egy holdingba, és Liszkay Gábor Mediaworks elnök-vezérigazgató keze alatt kerülnek központi felügyelet alá - írja a 444 blog, alább a folytatás.

2015 őszétől kezdve az új fideszes médiabirodalom azért épült különböző cölöpökre, hogy ne fordulhasson elő az, ami a Simicskával való összeveszés után: amikor a tulajdonossal kialakult konfliktus miatt odalett a több mint két évtized alatt, sok milliárdból fölépített fideszes sajtó jó része.



(grafika: Kiss Bence)

Az elmúlt három évben Matolcsy Ádám, Andrew G. Vajna, Habony Árpád, Schmidt Mária és Heinrich Pecina is vásárolhatott médiacégeket, úgy, hogy a valódi irányítás a pártvezetéstől jött, de Orbán most mégis felszámolná a több lábon álló rendszert.

A holding létrehozásáról még egy hónapig tartó augusztusi szabadsága előtt döntött a miniszterelnök, Liszkay pedig július utolsó napján, tehát épp a Hír TV visszafoglalása előtt alapított céget Media Fundamentum Nonprofit Zrt. néven. A cég fő profilja a vagyonkezelés, jegyzett tőkéje pedig ötmillió forint. Ez a holding lesz a vezérlőpultja a központosuló kormányzati médiának.

Liszkay a legfontosabb pillanatban, a Simicska-ügy kirobbanásakor bizonyította lojalitását a miniszterelnöknek: a Nemzet-csoport alapító-vezetője 2015. február 6-án, húsz év után fordított hátat Simicska Lajosnak, és azonnal az új fideszes sajtóbirodalom szervezését kezdte irányítani. Lojális és tapasztalt szakember, nem meglepő, hogy Orbán rábízta a feladatot.



Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója a Hír TV visszafoglalásakor, 2018. augusztus 1-én (fotó: botost/444.hu)

A Media Fundamentum alá kerül be a jelenlegi legnagyobb fideszes médiavállalat, az összes megyei napilap mellett a Nemzeti Sportot és számos bulvármagazint is kiadó Mediaworks, és a frissen megszerzett Simicska-birodalom, illetve ami maradt belőle: a Hír TV, és a hírek szerint hamarosan újjáinduló Magyar Nemzet kiadói joga. (Az összevonás első lépéseként a Mediaworks hamarosan maga alá söpör három újabb megyei lapot, és ezzel gyakorlatilag elfoglalja a komplett vidéki lappiacot.)

Beolvadhat a már most is Mészáros-tulajdonba tartozó Echo TV, a Karc FM rádió, és az egyetlen országos frekvencián sugárzó, ma még Vajna-közeliként működő Retro Rádió. Nem kizárt, hogy a Retro a mostanihoz képest valamivel közéletibb profilt kap, Liszkay legalábbis nagyon ambicionálja, hogy a holdingnak erős rádiós lába legyen.

Az ernyő alá kerülhet a most még papíron Matolcsy Ádámhoz tartozó Origo.hu Zrt. A TV2 sorsa viszont egyelőre kérdéses (erről később), ahogy a szintén Vajnához tartozó Bors is és Rádió 1 státusza is bizonytalan. Ennek az az oka, hogy Liszkay elsősorban közéleti médiabirodalomban gondolkodik, a bulvárhajtásokat meghagyná Rogán Antal köreinek.

Az említésre érdemes termékek közül egyedül Habony Árpád érdekeltségei, az ingyenes Lokál napilap, a Lokál Extra, és a 888 úszhatja meg a beolvadást, de erről még nincs végleges döntés - és amíg Orbán haza nem érkezik nyaralásából, nem is lesz.

Liszkay nyomulását – a belső viszonyokat ismerők szerint – nagyon nem szeretik Rogán és Habony üzleti köreihez kötődő fideszes bulvármédiában,

és azért lobbiznak Orbánnál, hogy kimaradhassanak a nagy beolvasztásból, ami az egyes médiumok pénzügyi függetlenségének végét is jelenti. A Schmidt Mária történész tulajdonában lévő, már alig kétezer példányban eladott Figyelő hetilapot a projekt szervezői nem tekintik relevánsnak: „jöhet is, maradhat is”.

A menedzsmentet és a szakmai munkát Liszkay Gábor felügyeli majd, a holding vezérigazgatói posztjára pedig állítólag Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója a legesélyesebb jelölt, akivel a miniszterelnök még nyári pihenője előtt személyesen egyeztetett. Vaszily neve korábban felmerült a TV2 lehetséges vezetőjeként is, de úgy tűnik, fontosabb feladat várhat rá. Ő is tapasztalt médiamenedzser: 2001 és a 2005 között a Portfolio online üzleti hírlapot kiadó Netmédia vezetője volt, majd, miután a Netmédia és az Index.hu Zrt. közös tulajdonoshoz került, az Index kiadójának vezérigazgatója lett. 2009-ben távozott az Index éléről, és 2010-ben a konkurens Origo Zrt. vezérigazgatójának nevezte ki a Magyar Telekom. Az Origó eladása előtt távozott, és 2015-ben már a közmédia élén tűnt föl.

Ha tényleg elmozdítják az igazgatót a közmédia éléről, az újabb jele lehet annak, hogy az évek óta 70-80 milliárdos büdzsével működő MTVA pozíciója – politikai tekintetben – gyengülőben van. A tévés piacot ismerők szerint ezt mutatta már az is, hogy egy Bánki Erik-féle törvényjavaslat hamarosan visszautalja a magyar foci közvetítési jogait a közmédiától az MLSZ-hez, amik aztán később könnyen piaci társaságoknál köthetnek ki. Egy írásában a Népszava is így kombinált, a 24.hu kérdésére viszont Bánki „légből kapottnak” nevezte a feltételezést, hogy ez a javaslat már egy új TV2-szerződést készítené elő. (A cikk megjelenéséig Liszkay és Vaszily sem reagált a blog megkeresésére.)



Jobbról a második Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója (fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA)

Az egyes médiumok beolvasztását Jászai Gellért, a Mészáros Lőrinc tulajdonához tartozó Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója és az Opus Global Nyrt. igazgatótanácsának tagja szervezi meg, ami garancia arra is, hogy a holding végül Orbán Viktor közvetlen környezetében maradjon. Jászai tárgyal az egyes médiatulajdonosokkal, és készíti elő a szerződéseket az átadásokhoz.

A totális központosítás legfontosabb oka az, hogy a politikai vezetés elégedetlen a külön-külön kézbe utalt médiumok menedzselésével. Egy tűzközeli ember ezt valamivel karcosabban úgy fogalmazta meg, hogy Orbánnak elege van abból, amikor egyes strómanok és kijelölt tulajdonosok sajátjuknak tekintik, és önkényesen hordják szét a rájuk bízott vagyont. A kormányközeli cégvilág íratlan szabályai szerint ugyanis

„el lehet tenni pénzt, de úgy és annyit, amennyit fent leegyeztettél; ha stikában ezen felül is sápot szedsz, véged. A rablógazdaságnak is megvan a maga betyárbecsülete.”

Az Echo TV-nél már a választások után kitört a balhé, és egy gyors átvilágítás után elég súlyos pénzügyi visszaélésekre derült fény. A leltár után távozott a tévé nevében hónapokig intézkedő egykori Mészáros-ember, Csík Zoltán igazgatósági tag, Czégel Pál pénzügyi vezető és Varga Lajos műszaki igazgató is.



Matolcsy Ádám, az Origó jelenlegi tulajdonosa és Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója (fotó: botost/444.hu)

Nagy az elégedetlenség a TV2-vel is, ahol Dirk Gerkens a 2015 őszi átállás után maga mellé vette régi harcostársát, az RTL-nél már kipróbált Rákosi Tamás producert, és kiszervezte a legfontosabb műsorok gyártását.

Már 2017 tavaszán, miután a részvénytársaság vezetésében megjelentek Mészáros Lőrinc emberei, konfliktusok alakultak ki a cég költségvetésével kapcsolatban a volt felcsúti polgármester holdudvara és a vezérigazgató között. Mészároséknak nem tetszenek azok a friss szerződések, amik hosszú időre lekötelezik a tévét a Rákosi és az IKO Holding gyártócég irányába, és ez azért is probléma, mert nehezíti a TV2 beépítését a holdingba így a művelet könnyen átcsúszhat a következő évre is. És hát nem tetszik nekik az sem, hogy a 2016-os 7 milliárdos után még tavaly is sikerült 1,44 milliárdos veszteséget összehozni. (Miközben a kormányzati ellenszélben dolgozó, papíron valamivel kevesebb árbevételt produkáló RTL Klub vastagon nyereséges.)

Konfliktus volt abból is, hogy a menedzsment úgy költött el tízmillió eurónyi pénzt sportközvetítési jogokra, hogy azokról nem egyeztetett a pártközponttal. Gerkensben nem igazán bíznak már, de alighanem megvárják, amíg kitölti – állítólag 3 éves, év végén lejáró – szerződését, és az anomáliák miatt számítani lehet arra is, hogy a televízió tulajdonosi köréből kiszorul Andy Vajna filmügyi kormánybiztos.

Borzasztóan sok pénzbe kerül a kormányzati média, az állami hirdetésekkel kitömött tulajdonosok pedig milliárdos hasznot húznak évente, viszont a politika nem elégedett az egyes csatornák hatékonyságával.

Tartja magát a hír, hogy a Magyar Idők helyét egy az egyben átveszi a Magyar Nemzet, de a párhuzamosságok nem szűnnek meg automatikusan. A decemberben több mint 2,5 milliárd forintért felturbózott Echo TV tudta ugyan növelni népszerűségét, de közönségaránya még mindig csak 0,7 százalék, fele a Hír TV-nek (igaz, a volt Simicska-csatorna lefedettsége szélesebb országszerte). Amíg a kábelszerződések élnek, egymás mellett fut majd a két hírcsatorna, némileg eltérő profillal, és kezdődik a versenyeztetés is; mostantól egy közös tulajdonossal a fejek felett.



A megújult Echo TV I. emeleti stúdiója a XIV. kerületi Angol utcában (fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA)

A beolvasztás valószínűleg azzal jár majd, hogy idővel minden kiemelt területen „egy erős brand” marad domináns. Az ügynökségek piacán ez a meccs már le is ment: a Nemzeti Kommunikációs Hivatal felmondta az „íratlan szabályokat felrúgó” Kuna Tibor (Trinity és Young and Partners) és Csetényi Csaba cégeinek (Network 360 Reklámügynökség Kft. és Affiliate Network Kft.) szerződéseit, és úgy fest, hogy Balásy Gyula vállalkozásai vihetnek minden munkát.

Továbbra is a Lounge Design végzi majd a kreatív ügynökségi feladatokat és a szintén Balásy-féle New Land Media marad a vezető állami szerződésekkel operáló médiaügynökség. Állítólag Balásy alá tagozódhat be a Simicskától megörökölt Inter Media Group reklámügynökség és ügyfélköre is.

Az online sales house-ok piacán két erős versenyző áll a lábán, de meglepő lenne, ha a tavaly Matolcsy Ádámhoz került Evomedia fel tudná venni a versenyt a Gerkens és Habony körei által közösen építgetett, a TV2-nek több tízmilliárdos árbevételt hozó Atmediával, amibe decemberben 17 százalékkal beszállt a Mészároshoz köthető Status Capital tőkealap is.

A kérdés, ami most az érintett cégeket is foglalkoztatja, hogy milyen formában zajlik majd ennek gigantikus méretű médiaszörnynek az etetése, ki osztja a pénzeket az egyes csatornáknak. Egyelőre a cégek képviselői is csak találgatják, mit jelent majd a gyakorlatban az, ha a fideszes médiabirodalmat egy nonprofit cég fogja majd össze.

A Hír TV állami reklámok nélkül is kétmilliárdos éves büdzsével működött 2017-ben, a megújult Echo több mint négy milliárdot élt fel tavaly, és idén még többet fog, a Mediaworks 20 milliárdos forgalmat bonyolított. Egyelőre az sem világos, vajon továbbra is Rogán Antal köre dönthet-e majd az állami reklámpénzekről.

Kevesebben aggódnak azon, pedig normális országban érdekes kérdés lehetne az is, mit szól majd ahhoz az elvileg független Gazdasági Versenyhivatal vagy a piacot papíron felügyelő Médiahatóság, amikor a médiapiac nagyobbik felét egyszerűen besöprik egy állami pénzből fenntartott holding alá.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából