Ugrás a cikkhez
Reklám

Míg a kormány őszig elodázná a CEU-val kötött megállapodást, a frissen megválasztott budapesti amerikai nagykövet első útja máris a CEU-ra vezetett múlt csütörtökön, amit az amerikai követség a Facebook-oldalára is kitett.

David Cornstein azt mondta, örült a lehetőségnek, hogy meglátogathatta a CEU-t, és többekkel találkozhatott a "nagyon tehetséges tantestület és a diákok" közül. A CEU "imponáló tudományos intézmény, és értékes erőforrása mind Magyarországnak, mind az Egyesült Államoknak".

A nagykövet a látogatás után azt is elmondta: szeretné, ha az egyetem továbbra is Budapesten működne. A kormánypárti Magyar Időknek pedig úgy nyilatkozott:

példátlan egyetértést tapasztalt Amerikában ebben a kérdésben, álláspontjuk szerint szörnyű veszteség lenne Magyarországnak és Budapestnek is, ha elköltözne az egyetem.

A CEU-ügy kapcsán sokan mondták, hiába is várták a Trump-kormánytól, hogy pártolni fog ilyen lépéseket: Amerika számára az első az amerikai érdek, ez így volt, és továbbra is így marad.

Az ATV munkatársa most megkérdezett fideszes politikusokat is arról, hogy az új amerikai nagykövet érkezése lendíthet-e annyit a CEU-ügyön, hogy még a nyáron megállapodás születhessen, ahogy azt a rektor, Michael Ignatieff követelte. De a kormánypártiak válasza szerint a CEU-ügy nincs napirenden, ami látszólag ellentmond a látogatás tényének.

(HVG nyomán)

Korábban írtuk: Megérkezett Trump zsidó nagykövete - még pont eléri a követsége "LMBTI-programját"





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából