Ugrás a cikkhez
Reklám

Több mint egy évvel az Alkotmánybíróság után most a Kúria mondta ki: egy községi önkormányzatnak nincs joga ahhoz, hogy megtiltsa az ott élőknek arcuk elfedését.




Toroczkai László polgármester tavaly ősszel úgy vélekedett: új rendeletük már biztosan nem alkotmánysértő, mert általánosan fogalmaz:

A közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartást valósít meg, aki arcvonásait közterületen, vagy középületben ruházatával, vagy egyéb tárggyal úgy rejti, vagy takarja el, hogy ezáltal mások számára felismerhetetlenné válik.

A megyei kormányhivatal azonban most is közbelépett, és mivel a községi önkormányzatot hiába kérte az új rendelet visszavonására, a Kúriához fordult, amely megsemmisítette a jogszabályt. Az indok: a helyi képviselők olyasmit akartak szabályozni, amit csak törvényben lehet, tehát túllépték hatáskörüket, és ezzel megsértették az önkormányzati törvényt.

A kúriai bírák szerint a rendelet "hatályának joggal megkérdőjelezhetően célzott meghatározása … valójában bizonyos vallásgyakorlás nyilvánvaló korlátozására irányul".

(HVG korrigálva)

Korábban írtuk:

- Az Ab a muszlim hódítók és a buzipropaganda terjesztői oldalára állt: megsemmisítették az ásotthalmi rendeletet

- Megtámadta az ombudsman Toroczkai rendeletét - "a müezzin szakrális magatartást tanúsít"
- Toroczkai nem helyezte hatályon kívül az ásotthalmi rendeletet, a kormányhivatal a Kúriához fordul
- Eddig nem volt betiltva a mecsetépítés Ásotthalmon - de most majd be lesz
- A muszlim- és buzisimogató TASZ megtámadta Toroczkai rendeletét
- Vona7: az ásotthalmi rendelet nem akasztja meg a Jobbik néppártosodását
- Se burka, se buzipropaganda nem fertőzhet Ásotthalmon - ha maradhat a rendelet




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából