Ugrás a cikkhez
Reklám

– Bár bizalmatlanok egymással az ellenzéki pártok, pontosan emiatt tudnák helyreállítani a fékek és ellensúlyok rendszerét, hogy egymást is ellenőrizzék. Az orbánizmust felváltva ez hozhatná el a demokráciát – mondta a Magyar Nemzetnek Hódmezővásárhely szombaton esküt tett polgármestere.




Márki-Zay Péter többször is hangsúlyozta, hogy csak a változást akarók teljes palettájával győzhető le a Fidesz, ennek érdekében az ellenzéki pártoknak választási együttműködést kell kialakítaniuk.

Márki-Zay szerint bár problémának tűnhet, hogy a pártok "nem bíznak egymásban", a "visszaállított jogállam" kereteiben működő – akár nagykoalíciós – kormányzás mindenképpen jobb a mostaninál, mert "a demokratikus vita visszatérne a közügyek alakításába".

A polgármester szerint "szerencsés helyzet", hogy a három legjelentősebb ellenzéki erő, az MSZP–Párbeszéd, a Jobbik és az LMP közel azonos erejű pártok. Szerinte így győzelmük esetén egyik sem ülhetne úgy Orbán Viktor helyébe, hogy érintetlenül hagyja a rendszert, és maga kezdi élvezni azt, ahogy a Fidesz tette.

– Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje keresett fel, hogy vegyek részt a baloldal március 15-i megemlékezésén. Jeleztem, hogy csak akkor állok színpadra, ha Szél Bernadett és Vona Gábor is ott áll majd – mondta a lapnak Márki-Zay. Hozzátette, a másik két jelentősebb ellenzéki párt még nem kereste meg.

Korábban írtuk:

- Márki-Zay már a Jobbik-MSZP összefogáson dolgozik

- Ennyit a "Jobbik-közeliségről": Márki-Zay az MSZP helyi elnökét jelölte alpolgármesternek
- Márki-Zay első útja Botkához vezetett - EU-s zászlót kapott tőle, és szövetséget kötöttek




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából