Ugrás a cikkhez
Reklám

Több halálozás, nagyobb természetes fogyás jellemezte a tavalyi évet. A KSH előzetes adatai szerint 2017-ben 1,6 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2016-ban, és a halálozások száma is 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit, így a természetes fogyás 6110-el több volt, mint egy évvel korábban.

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt – 3,7 százalékkal meghaladta azt. Ennek következtében a természetes fogyás 6110-el több volt, mint egy évvel korábban.




Tavaly 91600 gyermek jött világra, ami 1463-mal, 1,6 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, így 2017-ben egy nappal rövidebb a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével az élveszületések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest kisebb mértékben, 1,3 százalékkal csökkent. (Sokkal érdekesebb, vagy inkább még riasztóbb lenne az adatsor, ha a cigányszületések hatásától is megtisztítva szemlélhetnénk - a szerk.)

A tavalyi év során 131 700-an haltak meg, 3,7 százalékkal, 4647-tel többen 2016-hoz viszonyítva. A legnagyobb növekedés január–februárban történt, amikor a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-el szemben 40 100 fő volt.



Az élveszületések és halálozások havonkénti változása (Forrás: KSH)

A megkötött házasságok száma tavaly 50 600, ami 2,3 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábban regisztráltnál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése valamivel kisebb mértékű volt. Júniusban történt a legnagyobb növekedés a frigyek terén: 7,3 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint 2016 azonos hónapjában.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,5 halálozás jutott, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 4,1 ezrelékre emelkedett. Ezer élveszületésre a tavalyi esztendőben 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami az eddig mért legalacsonyabb érték.

A tavalyi év végén a nemzetközi vándorlás figyelembevételével a lakosság pontos száma 9 millió 771 ezer fő volt.

(KSH - Híradó)

Korábban írtuk: Nem Soros sült bogara az életveszély, hanem az, hogy bennünket falnak fel a cigányok: duplázódik a számuk

Kapcsolódó "nemzethalál-híradó":

- Nincs változás: a kipusztulás felé vezető út továbbra is természetes népességfogyással van kikövezve

- Így veszítjük el a maradék hazát is: a cigány népességrobbanás ellenére 51%-kal nőtt kipusztulásunk üteme
- "És akkor mi van, ha fogy a magyar?"
- A dobogó második fokán a "holtversenyben": 2060-ra akár 6,7 millió főre apadhat csonka hazánk népessége
- Így fogy el és cserélődik muszlimra Európa őslakossága
- A KSH-optimizmus szerint csökkent a természetes népességfogyás az első fél évben - pedig kevesebben születtek
- Már csak 9 millió 823 ezer a lakosság száma - azt pedig nem kötik az orrunkra, hogy ebből mennyi a magyar
- Továbbra is elszántan menetelünk a kihalás felé
- Minek nevezzelek?




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából