Ugrás a cikkhez
Reklám

Az ellenzék szerint az Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt több mint kellemetlenül érintő OLAF-botrány atombombaként működhet. Török Gábor politológus arról beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy mennyi esély van erre, illetve kinek áll érdekében, hogy adagolja ezeket az információkat.

A Fidesz a szavazóit szabályosan elzárja, megvédi az olyan hírektől, mint ez, mintha „szarkofágot építene” köré - maradt az atombombás hasonlatnál az elemző az ATV műsorában. Csakhogy ez már az olyan erejű ügyek közé tartozik, ahol muszáj valamilyen ellentámadást indítani, ezt látjuk a kormány befolyása alatt működő médiában.




Török Gábor szerint az is lehet, hogy Tiborcz OLAF-botrányával már le is dobták ezzel az atombombát, csak még nem robbant, illetve nem derült ki, hogy akként hathat. Pedig lehet még erősebb fordulat is ebben az ügyben - jegyezte meg. Ezért próbálja a kormánymédia, így többek közt az Origó a céget és az ügyet Simicska Lajoshoz kötni, illetve az ő felelősségébe áttolni, mintha nem Orbán veje lenne nyakig benne a gyanús közbeszerzési pályázatokban.

„Működhet ez az elhárítás. De érdekessége az ügynek, hogy nem csak kommunikációs csetepaté van, ahol mást állítanak, hanem nyomozati szakba léphet hamarosan” – mondta Török, aki szerint ez új szintre emeli majd az egészet.

A választói érzékelés azonban különböző, egyesek részleteiben ismerik, mások csak a bulvármédia szintjén. De a választásokig még van idő arra, hogy átmenjen az az információ, hogy valami gond van a miniszterelnök közvetlen családjában. Eddig a Fidesz szavazóinak korrupciós küszöbét nemigen sikerült átütni, nem tartják olyan súlyos problémának - emlékeztetett -, de kérdés, hogy lesz-e egy szimbóluma, egy nokiás doboza, illetve bizonyítéka a korrupciónak. Itt most már nemcsak vádak vannak, hanem egy OLAF-vizsgálat és nyomozás - tette hozzá.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy mintha lenne tudatosság abban, ahogy jönnek ki az újabb információk. A jelentést a 24.hu szerezte meg és számolt be erről több cikkben. Ha Simicska Lajos „keze benne van”, hogy nem egy hozzá tartozó médiumban jelentek meg ezek az információk, azt ügyesnek nevezte a politológus. Főleg, hogy Orbánnal való szakítása előtt szintén benne volt az Eliosban.

Szerinte ez az ügy vagy a befogadott 1300 "menekült" felbukkanása lehetnek olyan erős információk, amiktől a választás előtt két hónappal joggal fél a kormány.

(HVG nyomán)

Kapcsolódó:

- Lázár: Tiborczcal közösen találtuk ki a programot

- Itt a mondat Orbán vejének bűnszervezetéről, ami Lázár János szerint nem létezik

- Így csalt Orbán vejének cége az OLAF jelentése szerint - Pintér rendőrsége mindent rendben talált (II.)

- Így csalt Orbán vejének cége az OLAF jelentése szerint (I.)

- Jobbik: a Tiborcz-ügy után egy tisztességes miniszterelnök lemond

- Az ügyészség nyomozást rendelt el az Elios-ügyben - 13 milliárdos büntetés lehet Orbán vejének üzletéből





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából