Nem állt szándékában a szervezőknek feszültséget kelteni az egykori kormányzóért idén is bemutatni tervezett emlékmisével, a plébános pozitív lépésekkel válaszol a negatív reakciókra – írja a szemlélek.blog.hu, s tolmácsolja elégedetten az ATV.




A portálnak Osztie Zoltán azt mondta, nem jutott eszükbe, amikor a szervezést elkezdték, hogy ez a dátum épp a "holokauszt" emléknapjára esik.

"Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel. Megnéztem a liturgikus naptárban és az én naptáramban, melyik szombat szabad még. Ez a hétvége állt legközelebb Horthy Miklós halálához, mindig ekkor szerveztük az elmúlt években is a megemlékezést. Tényleg nem figyeltünk oda arra, hogy épp az Ausschwitz-cal kapcsolatos nemzetközi emléknap is erre a dátumra esik. Ezt akár fel is lehet róni nekünk, de nem lehet a két megemlékezést szembeállítani. Mindazonáltal egyházi elöljárókkal egyeztetve döntés született arról, hogy sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartjuk meg" – nyilatkozta a Nagyboldogasszony főplébánia-templom plébánosa.

Osztie azt mondta, a rendezvény szervezője a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia volt, a KÉSZ csoport csak a meghívót írta alá és a gyakorlati rendezésben vett részt. Arra a felvetésre, hogy feszültségkeltés szándéka nem volt-e az időpontválasztásban, úgy válaszolt: "ez olyan rosszindulatú feltételezés, ami azokat minősíti, akik ilyesmit állítanak".

A zsidó szervezetek tiltakozása kapcsán Osztie megjegyezte: felhívja Heisler Andrást, a Mazsihisz vezetőjét, mert "a kialakult helyzet alkalmat adhat arra, hogy higgadtan beszéljünk a lényegről, az érzékenységekről". Hozzátette: "lássuk be, hogy időnként olyan gyanúval, rosszindulatú feltételezéssel közeledünk egymáshoz, aminek nincs valóságalapja!"

Hozzátette:

Én nem vagyok antiszemita. Választott népnek ismerem el a zsidó népet, nem gyűlölködöm a zsidókkal szemben.

Zsidók ellenőrizgetik a plébániák honlapjait

Mellesleg az Ungvári Tamással készült ATV-beszélgetésből kiderül, honnan szerezte a sajtó az információt erről a miséről. Toronyi Zsuzsanna, a röhejes nevű Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója telefonon elmondta, hogy a belvárosi plébániatemplom honlapján kotorászva bukkant erre az eseményre, írt erről a Facebook-oldalán, s sokan megosztották a bejegyzését.

Vajon mit keresett a plébánia honlapján Toronyi? Azt, hogy lesz-e holokausztos megemlékezés?...

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: A "zsidók védelméért mindent megtevő" Horthyért mondatnak misét - a kormányzó oltalmazottainak persze ez sem tetszik, mert "foglalt az időpont"

Horthy Miklósért mondat szentmisét a Belvárosi Nagyboldogasszony Plébánián a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Budapest Belvárosi Csoportja, melynek keretében "szeretettel és tisztelettel emlékeznek" a 150 éve született Horthyra és menyére, Horthy Istvánnéra. Hogy a mindig mindennel elégedetlen zsidók ezt szó nélkül hagyták volna-e akkor, ha nem január 27-ére, a nemzetközi holokamu-emléknapra időzítették volna a misét, nem tudni. De mivel a két időpont egybeesik, máris áll a bál Judapesten.



A képek egy korábbi zsidó tüntetésen készültek

A szentmisén emlékező beszédet mond a rossz emlékű Boross Péter, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, akinek a numerus clausus törvényről mondott szavaitól a kormány gyáván elhatárolódott 2016-ban.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a honlapja szerint szoros kormánykapcsolatokat ápol: támogatója az Emmi, a kormány civiltámogatója, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány. (Ezért valószínű, hogy már csörögnek is a telefonok a szervezőknél, hogy mégiscsak jó lenne áttenni más időpontra... - a szerk.)

A hírre persze megszólalt a Mazsihisz is. A zsidó hitközségek szövetsége elnöke, Heisler András levélben fordult Lezsák Sándorhoz azért, hogy vajon tudja-e, milyen felelőssége van az Országgyűlés alelnökeként a nemzetközi holokauszt-emléknapon, történelemhamisítónak nevezve a szervezőket:

Vajon lehet-e kegyelettel emlékezni Horthy Miklósra a Nemzetközi Holokauszt Emléknap kegyeletsértésével? Tudjuk, mindenki megérdemli, hogy lelke üdvösségéért imádkozzanak. Minden egyházi közösségnek joga, hogy így tegyen, ebbe senkinek beleszólása nincs. A holokauszt emléknapján azonban ezt megtenni csak a történelem meghamisításával lehet.

A Mazsihisz szerint fontos rögzíteni, hogy az állam képviselőjeként senki ne járuljon hozzá Horthy kultuszának építéséhez. Majd a szokásos zsidó pimaszsággal kijelenti a megfellebbezhetetlen igazságot:

Mindezt a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján megtenni minden magyar áldozat emlékének megtiprása. Zsidóké és nem zsidóké egyaránt.

Mindent megtett a "zsidó magyarok" védelméért

Megszólalt a Horthy-misének helyszínt biztosító Plébániatemplom is, véleménye szerint a korszakot jól ismerő hozzászólók beszélnek majd a kormányzóról, és Horthy amúgy is mindent megtett a zsidó magyarok védelméért.

Közben az örökös rettegők máris szervezik szombatra a tiltakozó tüntetést.




A tüntetés Facebook-oldala alatti bejegyzések között az egyik a Belvárosi Plébánia válaszát is tartalmazza.

A plébánia szerint a rendezvény célja "megemlékező imádság, melyhez kapcsolódóan – a szentmisét követően – a korszakot jól ismerő felkért hozzászólók osztják meg gondolataikat a résztvevőkkel". Ezek: Boross Péter politikus, Lezsák Sándor, Szakály Sándor történész.

Horthy "mindvégig támaszkodott azokra a magyarországi nagyvállalkozókra és tudósokra, akik a zsidóság köréből tanácsaikkal segítették a haza talpra állítását a trianoni tragédiát követően". A mise célja, hogy igazolja, "nincs ellentét a kormányzó iránti tiszteletadás és az áldozatokra való megemlékezés között".




Frissítés: imádkoznak az "Auschwitzban elpusztítottakért" is

A HVG egyik zsidójának sikerült beszélnie Osztie Zoltánnal, a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templom plébánosával, ahol a Horthy-emlékmise lesz szombaton. Osztie egyben az eseményt szervező Keresztény Értelmiségiek Szerveztének Belvárosi Csoportjának lelki vezetője is.

Arra a kérdésre, hogy "sokan" (értsd: a fajtársak) kegyeletsértőnek érzik épp a nemzetközi holokauszt-emléknapra szervezni egy emlékmisét "szeretettel és tisztelettel" Horthy Miklós emlékére, Osztie úgy reagált, hogy nem érti, miért gyűlölködnek ezek az emberek, miért próbálják a rossz szándékokat kivetíteni rájuk, mármint a szervezőkre. Ők nem akarnak mást, mint tisztelettel és szeretettel a társadalmi kiengesztelődésért imádkozni. Évek óta a Horthy Miklós halálának évfordulójához közeli szombatokon tartják a "kormányzó úr"-ért felajánlott szentmisét, ez most így esett.

Arra az újabb "kérdésre", hogy nem lehetne-e egy gesztust tenni azok felé, akiket "ez az egybeesés sért, felháborít", és máskor megtartani a misét, Osztie azt válaszolta, hogy nem, az ő gesztusuk az lesz, hogy imádkoznak.

Különben is Horthy Miklós szerepében nemcsak a negatívumokat kell kiemelni, mondja a plébános, nem kellene leradírozni a magyar történelem bizonyos részeit. De ő nem történész, ezeket a vitákat a történészeknek kell megvitatniuk, veti közbe.

A szerveződő tiltakozó tüntetésre Osztie azt mondta, ehhez a tüntetőknek joguk van, ez az erőszakos tiltakozás őket minősíti.

A szentmise tehát a meghirdetett időpontban lesz megtartva – és ezen a szervezők a terveik szerint együtt imádkoznak majd az "Auschwitzban elpusztítottakért" és Horthy Miklósért a társadalmi kiengesztelődés jegyében.




2. frissítés: a zsidók "különleges ízléstelenségről" beszélnek

A Szombat című zsidó folyóirat honlapján reagált a hét végi eseményre. A lap megállapítása szerint a szentmisének a holokauszt nemzetközi emléknapjára való időzítése 

különleges ízléstelenségre vall egy olyan politikus esetében, akinek országlása idején félmillió magyar zsidót taszítottak ki a nemzetből, fosztottak ki és hurcoltak el a náci megszállást követően a magyar közigazgatás közreműködésével otthonaikból – többségüket épp Auschwitzba. Nehéz eldönteni, botrányos figyelmetlenséggel, vagy a választási kampány otromba és provokatív húzásával állunk-e szemben, leplezetlen gesztussal a Horthy-nosztalgiát ápolók felé. Tartunk tőle, inkább az utóbbiról van szó, miközben az állam más tényezői bizonnyal megjelennek majd az Auschwitz felszabadulásával kapcsolatos megemlékezéseken.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke levélben fordult Lezsák Sándorhoz, a Magyar Országgyűlés alelnökéhez, az ünnepség egyik szónokához, megjegyezve egyebek közt, hogy "megemlékezés inkább a Donnál halálra fagyott honvédeknek és munkaszolgálatosoknak jár".

– Horthy alakja vitatott, finoman szólva sem övezi össznemzeti elismerés. Ennek következtében minden róla való megemlékezést meg kell fontolnia a szervezőknek, és vezető állami tisztségviselőknek méltatlan ebben közreműködnie – mondta a Magyar Nemzetnek Szántó T. Gábor író, a Szombat főszerkesztője. Az időzítés, véli, vagy "otromba figyelmetlenség, vagy durva provokáció". Arra a felvetésre, hogy esetleg elkerülte a szervezők figyelmét az egybeesés, azt felelte, mindez nehezen hihető, hiszen olyan notabilitások vesznek részt az ünnepségen, mint az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor, akinek, illetve munkatársainak tisztában kellett lennie azzal, hogy január 27-e "foglalt időpont", hiszen az állam más tisztségviselői épp aznap a nemzetközi holokauszt-emléknapon vesznek majd részt.

– Tartok tőle, hogy a kampány kínos eszköze a tervezett Horthy-megemlékezés. Valószínűleg számoltak a botránnyal. Sajnos, nem ez az első ilyen eset. Az ügy valószínűleg nemzetközi hullámokat is ver majd, és árt az ország hírének – mondta Szántó T. Gábor.

3. frissítés: örül a döglődő MSZP, végre megint itt a náciveszély!

Az MSZP közleményét jegyző Kunhalmi Ágnes és Harangozó Tamás írásában "szégyenletesnek" nevezte a misét és annak időzítését, miután a zsidótörvényeket Magyarországon Horthy kormányzása alatt fogadták el. Az MSZP emlékeztet: Horthy Teleki Pálnak írt levelében magát "antiszemitának" nevezte, aki "zsidókkal sosem érintkezett".

A volt magyar kormányzót az MSZP olyan személyként jellemezte, akit "leginkább csak megvetni és szánni kellene". A közlemény szerint a "holokauszt áldozatainak megcsúfolása", hogy "a Fidesz prominens tagjai éppen a holokauszt emléknapján éltetik Horthyt". A szocialisták szerint ez "a Fidesz szélsőjobbra sodródásának jele".

Borosst "mérhetetlenül zavarja" az időzítés

Az ATV időközben megkereste a misén részt vevő közéleti szereplőket. Lezsák Sándor közölte: ott lesz és fel is szólal a január 27-i misén.

Boross Péter sem mondta le a szereplést, ugyanakkor ő úgy nyilatkozott, "mérhetetlenül zavarja" az időzítés. Közölte, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Belvárosi Csoportja négy hónappal ezelőtt felkérte, még nem jutott eszébe a holokauszt-emléknap, ezért "valószínűleg" elmegy a misére, és beszédet is mond. Hozzátette: a misén azzal fogja kezdeni felszólalását, hogy megemlékezik az 1944-es német megszállásról, "a zsidók elhurcolásáról és a holokauszt áldozatairól". Ezután az exminiszterelnök Horthynak a zsidók deportálását leállító döntéséről fog szót ejteni.

(HVG - MNO - ATV - Mandiner nyomán)