Ugrás a cikkhez
Reklám

Szabó Gábor pártigazgató közleménye:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt a döntést hozta, hogy nem indít pártszínekben saját polgármesterjelöltet a hódmezővásárhelyi időközi választáson.

A függetlenként induló Márki-Zay Péter személyében egy olyan becsületes, a helyi közösségért áldozatkész, a hódmezővásárhelyi lakosokért érdemben tenni akaró embert ismertünk meg, akinek nemzeti-keresztény gondolkodása és konzervatív értékrendje közel áll a Jobbikéhoz is. A helyi fideszes megfélemlítéssel szembeni bátor kiállása pedig elismerésre méltó. Eddigi ismeretségünk alapján mind emberileg, mind szakmailag alkalmasnak érezzük arra, hogy a jövőben polgármestereként vezesse és felvirágoztassa Hódmezővásárhelyt, amennyiben bizalmat szavaznak neki az emberek.

A Jobbik országos vezetése ugyanakkor tiszteletben tartja Márki-Zay Péter függetlenként való indulását, így nem is döntött a támogatásáról, hiszen ennek a helyhatósági választásnak a hódmezővásárhelyi emberek életéről kell, hogy szóljon, nem a pártok országgyűlési választási kampányának csatazajáról.

A Jobbik, mint minden választás kapcsán, most is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy minél többen éljenek szavazati jogukkal, hozzanak felelős döntést saját városuk jövőjéről.

A Jobbik országos vezetése továbbra sem egyeztet választási együttműködésről balliberális pártokkal, sem országosan, sem a Csongrád megyei város esetében.

Hódmezővásárhelyi szavazóinknak, támogatóinknak azt javasoljuk, hogy vegyenek részt az időközi választáson és azt a polgármesterjelöltet támogassák szavazataikkal, aki érdemi fejlődést tud elhozni városuk életében.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából