Az MTI-hír:

A jobbikos polgármester a saját képviselő-testülete ellen osztogat szórólapokat a településen, csütörtök este tüntetés is volt, ami lökdösődésbe fajult, a fideszes képviselő azt mondta, a házának kerítését rugdosta a tömeg, a feleségét is megfenyegették. A polgármester máshogy emlékszik.

Ellentmondásosan emlékszik a csütörtök este történtekre Végegyháza jobbikos polgármestere és Cséfán János, a képviselő-testület fideszes tagja. Egy meghiúsult képviselő-testületi ülés után kezdődött a tünetés. A közmunkásokról akart tárgyalni a polgármester egy kihelyezett ülésen a helyi művelődési házban, hallgatóság előtt, amire a testület nem ment el, miután nem az önkormányzat épületében ültek össze. 2-300 érdeklődő mindenesetre ott volt. A polgármester emelte volna a közmunkások számát, Cséfán szerint viszont ez indokolatlan lett volna.

A településen nem nyugodt a helyzet: Vajda Norbert polgármester szerint elmérgesedett a helyzet közte és a képviselő-testület között, miután több korrupciógyanús esetre derült fény. Cséfán János fideszes képviselő szerint ez vádaskodás, ráadásul a polgármester a képviselő-testületet becsmérlő szórólapot adott ki a településen, amelyben a "település szétlopásával" vádolta meg őket.

Cséfán János szerint a kihelyezett testületi ülésen "feltüzelt, felajzott, jobbikos háttértömeg" vett részt, mások mellett az országgyűlési választáson jobbikos színekben induló Szabó Ervin is. Elmondása szerint az ülés után 30-40 ember elment Paulik Katalin független alpolgármester és Király Sándor független képviselő, valamint az ő házához, ahol rugdosták a kerítést, lökdösték és életveszélyesen megfenyegették a feleségét. Azt mondta, féltek.

Az elfajult indulatok miatt reggel mindhárman feljelentést tettek a rendőrségen.

Vajda Norbert polgármester azt mondta, ő hívta békés demonstrációra a nyílt ülés résztvevőit, elismerte, hogy elmentek az alpolgármester és a két képviselő házához, ahol a demonstrálók a testület lemondását követelték.

Az egyik képviselő feleségével egy tüntető összevitatkozott, Cséfán János házánál viszont a képviselő felesége rontott a demonstrálókra, és kezdett lökdösődni, egy tüntetőt az asszony a karján meg is ütött. Személyi sérülés nem történt, estére mindenki hazatért az otthonába – tette hozzá a polgármester.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta, két bejelentést kaptak csütörtök kora este Végegyházáról, a rendőrök a helyszínen meghallgatták a bejelentőket. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény vagy szabálysértés.

Az események László Attila országos MÖM-vezető szemszögéből:

Alább olvasható a szerkesztőségünknek küldött írása.

Végegyháza forradalmi hangulatban!

Eddig és nem tovább!

A népharag és Vajda Norbert polgármester elsöpörheti a helyi korrupciót!

Tegnap 17 órakor vette kezdetét Végegyházán az előzetesen meghirdetett testületi ülés, amelyen Vajda Norbert polgármesteren kívül egyik helyi önkormányzati képviselő sem vett részt. A szabályosan kiértesített végegyházi testület bizonyára már előre sejtett valamit, hiszen az elmúlt két napban komoly elterelő „hadműveletbe” fogtak, és folyamatos dezinformációval látták el a lakosságot.

Mindezen próbálkozások ellenére Vajda Norbert jobbikos polgármestert egy zsúfolásig megtelt művelődési ház fogadta, és az ott megjelentek egyfajta gerinctelen megfutamodásnak vették a képviselők távolmaradását.




Az ülés ennek függvényében nem nyúlt hosszúra, mivel a jelenlévő jegyző határozatképtelennek minősítette a testületi ülést.

Ezt követően Vajda Norbert tájékoztatta a lakosságot az áprilisi megválasztását követő 8 hónap tapasztalatairól és az általa feltárt korrupciógyanús ügyletekről. Ezek egyébként szinte mindenki számára már régóta nyilvánvalók voltak, csak kellett egy „bevállalós ember”, aki szembe mert szállni az elmúlt tíz év végegyházi rablópolitikájával, amely a megfélemlítésre és manipulációra építette a hatalmát.




A jobbikos polgármesternél egyébiránt akkor telt be a pohár, mikor a képviselő-testület nem fogadta el az általa beterjesztett 2018. évi közmunkaprogram tervezetét. Sőt határozatban csökkentette a létszámot, amely következtében tizenkét helyi lakos kerül majd az utcára, és ez legalább ugyanennyi család anyagi helyzetére lesz negatív kihatással.




Ekkor határozta el, hogy eddig és nem tovább, vagyis nem hajlandó tovább tűrni a szociálisan érzéketlen és településellenes képviselők tetteit, és a helyi lakosságot is bevonja a képviselő testületi ülések menetébe.

A polgármesteri tájékoztatót a lakossági felszólalások követték, amelyben erős kritikák hangzottak el a testület irányába, és több olyan észrevétel is elhangzott, amely kétségbe vonta a jóhiszeműségüket.




Majd Csák István egykori polgármester kért szót, aki felsőfokú képesítéssel rendelkező agrárszakember, és ő tárta fel az elmúlt évtized önkormányzati földterület beműveléséhez köthető visszásságokat. Amellyel szakmai számításai szerint elképzelhető, hogy éves szintem milliós nagyságrendben károsították meg az önkormányzatot.




Ezt követően Vajda Norbert bejelentette, hogy amennyiben legalább három önkormányzati képviselő feláll a székéből akkor ő lesz az első, aki negyedikként beadja a lemondását egy új választás mielőbbi kiírásának az érdekében. "Döntsenek az emberek, mit szeretnének, változást, vagy az elmúlt tíz év manipulatív haszonleső politikáját!" - mondta.

Amennyiben a változásra szavaznak, abban az esetben kérte a lakosságot az ügy érdekében tanúsított következetes és határozott kiállásra.

Ezt követően indult ki a teremből, és követte őt egyöntetűen valamennyi résztvevő.




A művelődési ház elől indultak több százan a közös demonstrálásra, amely során a helyi lakosok a képviselők házai előtt lelassítva adtak hangot elégedetlenségüknek, és szólították fel a képviselőket a lemondásra.




A spontán reagálású vonulás félidejében megjelent a rendőrség is. Pontosan abban a pillanatban, amikor az egyik képviselő házából egy idősebb asszonyság rontott rá a tiltakozó menetre, és aki ugyanilyen gyorsasággal vissza is szaladt a házába.

A Béke utcában aztán a helyi fideszes „honatya” a háza elé érkező lakosokra támadt. Az önmagából kivetkőzött önkormányzati képviselő és feltételezhető családtagjai mindeközben trágár módon ordibáltak és lökdösődtek.

A tömeg azonban mindvégig fegyelmezett volt, és nem ült fel a provokációnak.




Mint ahogy én is csak elhárítottam egy felém irányuló támadást, amely a birtokomban lévő videokamera megszerzésére irányult.

Az esetet követően egyébként a helyszínen tartózkodó rendőröknél feljelentés is történt a különösen agresszív magatartást tanúsító és a tettlegességtől sem visszariadó fideszes képviselő és „rohambrigádja” ellen.




Végül az önkormányzati hivatal épülete előtt zárult a menet, mikor is Vajda Norbert polgármester megköszönte a jelenlevők részvételét, és elmondta, hogy a következő nyilvános testületi ülést hétfőre hívja össze, és ismételten számít a lakosság támogatására, akik viharos hangulatban és a változás iránti vágytól vezérelve sorakoztak fel a polgármester mögött ezen az estén.




Vajda Norbert polgármester és a kistelepülés egységes kiállásának következtében Végegyháza hamarosan lerázhatja magáról azt a koloncot, amelyet az évtizedek óta mutyizó, korrupt képviselők jelentenek.

Végezetül bízzunk abban, hogy a jó példa ragadós lesz, és még nagyon sok településen mondják ki a jelszót az emberek, hogy eddig és nem tovább!

Frissítés: a Jobbik közleménye:

A Jobbik és a népharag fogja elsöpörni a Fideszt

Végegyháza megmutatta, ha egy polgármester bátran szembeszáll a Fidesz mindent átszövő lopásával, hatalmi arroganciájával, a nép egy emberként áll a közösség vezetője, a tisztesség és a bátorság mellé.

A Jobbik Végegyházán megmutatta, a korrupcióval való leszámolás nem csak egy kampányszlogen, hanem valóban a kormányzás nulladik lépése, ami a Fidesz tolvaj képviselőiből bujkálást és agressziót, a népből viszont elképesztő erejű összefogást vált ki.

Mindez megmagyarázza a Fidesz aljas kampányát is, amit a Jobbik ellen folytat: Orbán Viktor retteg a népharagtól, retteg attól, hogy a Jobbik és a nép elsöpri, és börtönbe juttatja az ország megnyomorítóit.

Végegyháza jelene, Magyarország jövője. Orbán Viktor vághatja a centit.

2. frissítés: videó a lakossági fórumról és az azt követő tüntetésről: