Ugrás a cikkhez
Reklám

A túl sok várakozási idő miatt halt meg egy nő, aki rosszulléte miatt került a Honvédkórház sürgősségi osztályára – állítják a beteg asszony lányai. Az RTL Híradó beszámolója szerint a nő otthon lett rosszul, majd mentőt hívtak hozzá, és a sürgősségire szállították.




Az osztályon azonban hatalmas tömeg volt. Noha a nőnek komoly fájdalmai voltak, az ügyeletes orvos türelemre intette őket. A nő korábban rendőrként dolgozott, egy ideje szív- és tüdőbetegség miatt kezelték, de a rosszulléte előtt nem voltak panaszai. Az asszony állapota a lányai szerint óráról órára romlott. Lányai elmondták, öt órán át vártak, mire édesanyjuk az orvosok elé került, ekkor derült ki, hogy sürgős szívműtétre lett volna szüksége. Ám mire megvizsgálták a kórház szívsebészeti osztályán, már nem tudtak rajta segíteni.

Az asszony gyermekei szerint a sürgősségi ügyeletes orvosa hibázott, amiért nem vizsgálta meg azonnal a nőt. A család szerint mulasztás történt, ezért feljelentést tett.

Az orvos nem nyilatkozott, de az RTL Klubnak annyit elmondott, hogy emlékszik a betegre, és szerinte a nő olyan súlyos állapotban volt, hogy nem sok esély volt a megmentésére. Rajta kívül viszont aznap délelőtt 120 beteget láttak el a sürgősségin.

A Honvédkórház azt közölte, nem adhatnak ki információt a betegjogok miatt, de nem folyik belső vizsgálat az ügyeletes orvos ellen.

(RTL - MNO)

Friss: Sürgősségis haláleset: Zacher Gábor a Honvédkórház haláleset feljelentett orvosa

Korábban írtuk:

- 10-18 órákat várakoznak a betegek a sürgősségin - nem Mogadishuban, hanem Budapesten

- Annyira rendben van az oktatásunk és az egészségügy, hogy 400 millióból építünk kórházat és iskolákat Nigériában





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából