A Fidesz-kormányhoz EMIH Debreceni Hitközsége közös hanukai gyertyagyújtást tartott december 17-én, a fény ünnepének 6. napján a Piac és Bajcsy-Zsilinszky utcák sarkán, amin Papp László, Debrecen város fideszes polgármestere, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is részt vett.



Papp László 2015 áprilisában adta át barátainak a csaknem félmilliárd forint európai uniós és állami támogatással felújított Pásti utcai ortodox zsinagógát

A közös hanukai gyertyagyújtáson élő koncertet adott az izraeli Dj Maimon, továbbá friss hanukai fánkokkal és kóser finomságokkal, zenével és közös tánccal várták a szervezők az érdeklődőket - számol be lelkendezve gyarmatosítóink ünnepéről a Cívishír.




A lap megfogalmazása szerint a fény ünnepét "idén, az 5778-es évben" is nagyszabású ünnepség teszi még fényesebbé. Erről tanúskodnak a rendezvényen készített alábbi felvételek is, középpontban a fő táncossal, Papp László fideszes polgármesterrel.


































(Kuruc.info)

Papp László egyéb ügyei:

- Horog- és fordított kereszt a Nagytemplomon - a polgármester szerint mindkettő a "fasizmus jelképe"

- Balesetveszélyesnek ítélték a botlatóköveket Debrecenben - de csak amíg a Mazsihisz rá nem szólt a polgármesterre

- "Ma reneszánszát éli a zsidó kultúra Magyarországon" - félmilliárdból felújított debreceni zsinagógák