Ugrás a cikkhez
Reklám

December 5-én éppen tizenhárom éve annak, hogy a Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére népszavazás volt itthon a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról. A referendumkísérlet végül eredménytelen lett.




2004-ben az MPSZ–SZDSZ-kormány azt kérte az emberektől, szavazzanak nemmel, vagyis a kettős állampolgárság ellen. Néhány plakáton azt is állították, hogy az állampolgárság megadása ráfizetés lenne Magyarországnak. December 5. azóta is vitatéma a jelenlegi határokon túl.




„Nem volt kellemes egyáltalán, nagyon nagy csalódás volt.” „Nem esett jól, az egyszer biztos!” „Mindenki úgy érezte akkor, hogy sehová sem tartozunk, itt sem kellünk, ott sem kellünk, az anyaországban!” – így emlékeznek vissza a székelyudvarhelyiek a népszavazásra.

A 2004. december 5-én tartott népszavazáson a kórház-privatizáció mellett a külhoni magyarok kedvezményes honosítási lehetőségéről döntöttek a csonka-magyarországi szavazók. Az alacsony részvétel miatt azonban eredménytelenül zárult a népszavazás, ami az egészségügyben ugyan nem járt súlyos következményekkel, a magyar-magyar kapcsolatokat azonban hosszú távra megterhelte.

Asztalos Lehel egy székelyudvarhelyi kultúrkocsma tulajdonosa volt. Az első felháborodásukban a kávézókban, kocsmákban és pubokban úgy döntöttek, kiteszik az ajtóra a cetlit, amin az állt, hogy magyar állampolgárokat nem szolgálnak ki. Ennek tulajdonképpen, mint ahogy azt a volt tulajdonos az M1-nek elmondta, nagy-nagy reklámértéke is lett, hiszen attól kezdve minden csonka-magyarországi, aki Udvarhelyre látogatott, a kocsmába is elment, hogy vajon tényleg beengedik-e. Kiszolgálták őket természetesen, de ezzel a gesztussal szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy az a döntés, ami akkor született, nem volt jó, és nem tetszett a székelyföldi magyaroknak. A külhoni magyarságot valóságos társadalmi sokként érte az érvénytelen népszavazás.




2010-ben a képviselők végül elsöprő többséggel szavazták meg a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt, s mára már egymillió új magyar állampolgárral lett több, jövőre pedig a második olyan országgyűlési választást tartják Magyarországon, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is szavazhatnak.

Balázs Árpád székelyudvarhelyi író-újságíró szerint egy ideje már jó irányban halad a nemzet ügye, éppen ezért tartja gyalázatosnak a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtő kampányát, amely véleménye szerint amellett, hogy megszerzett jogok ellen irányul, a december 5-i népszavazás gyógyuló sebeit is felszakítja.

Ahogy az író fogalmazott, „ezek az emberek mételyezik a magyarság szívét, ezek az emberek nem magyarok, ezek nem tartoznak közénk, ki kell vetnünk magunkból, el kell felejteni őket.”

Balázs Árpád szerint minden jogállami eszközzel harcolni kell azért, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló gyalázat, mint 2004. december 5-én, vagyis a külhoni magyarságnak is a lehető legnagyobb létszámban kell részt vennie a 2018-as országgyűlési választáson.

(Híradó nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából