Ugrás a cikkhez
Reklám

Visszatér a politikába az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnöke, Kolompár Orbán, akit a hétvégén Kiskunmajsán tartott közgyűlésen újra megerősített pártelnöki pozíciójában az MCF Roma Összefogás Párt - írja a Romnet. A cigánybűnöző belépője: országos szintű petíciót indít a helyhatósági választásokon a kedvezményes mandátum visszaállításáért, valamint azért, hogy a közmunkások is részesülhessenek a lakáscélú állami támogatásban.




A hétvégén Kiskunmajsán a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Roma Összefogás Párt közgyűlést tartott, ahol a szervezet újra megerősítette elnöki pozíciójában Kolompár Orbánt. A börtöntöltelék a párt tagságával történt egyeztetést követően bejelentette, napokon belül petíciót indít annak érdekében, hogy a magyar kormány tegye lehetővé, hogy azok a fiatalok és többgyermekes családok is részesülhessenek a vissza nem térítendő lakáscélú támogatásban, akik közfoglalkoztatási jogviszonyban állnak. A párt azt szeretné elérni, hogy az új lakás vásárlására vagy építésére vonatkozó jogszabályban eddigi egy éves folyamatos munkaviszony időtartamát 6 hónapra csökkentsék le, és mivel a magyar társdalom biztosításrendszerében a közfoglalkoztatottak is szerepelnek, a közmunkásokra is terjesszék ki, mert jelenlegi rendelkezés kizárja ezeket az embereket.

A petíció másik pontjában azt követelik a kormánytól, hogy a Magyarországon jellemző hiányszakmák miatti munkaerőhiány pótlására ne más országokból hozzanak szakembereket, hanem a rendszerváltozás óta tartós munkanélküliségben tengődő emberek "gyors átképzésével" segítsék elő foglalkoztatásukat.




Az MCF petíciójával azt is követelné a kormánytól, hogy módosíttassa az Országgyűléssel az önkormányzati törvény módosítását annak érdekében, hogy a települési önkormányzatokbaban a hazai nemzetiségek részére ismét biztosítsák a kedvezményes mandátum megszerzésének lehetőségét. Az aláírásgyűjtést hamarosan elindítják, és Kolompár reményei szerint január végéig legalább 50 ezret tudnak összegyűjteni, hogy az általuk felvetett kérdéseket a kormány napirendre tűzze.




A többszörösen elítélt cigánybűnöző még az Országos Cigány Önkormányzat elnökeként, 2008 február elején a Magyar Gárda és "más félkatonai szervezetek" betiltásáért indított aláírásgyűjtést, és alig egy hónap alatt mintegy 80 ezer csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mint ismert, a Fidesz-kormány azóta teljesítette ezt a cigány és zsidó követelést is.

Kolompár Orbán az ország egyik legismertebb cigány politikusa lett azt követően, hogy 2003-ban az Országos Cigány Önkormányzat elnökévé választották, és két cikluson át is irányította az akkor még 53 fős testületet. Az általa vezetett Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Roma Összefogás Párt önálló listát állítva elindult a 2006-os parlamenti választásokon, majd 2009-ben az EP-választásokra is saját listát állított. Karrierjének az vetett véget, hogy 2011-ben már nem tudta megőrizni elnöki pozícióját Farkas Flóriánnal szemben az országos nemzetiségi választásokon, és a több éven át húzódó büntetőperében 2013 márciusában a Kecskeméti Törvényszék jogerősen egy év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt, mellékbüntetésként pedig három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától. A fejleményeket már ismerjük: Röhej ez az ország: máris kiengedték Kolompárt





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából