"Ha a történelmi helyzet ezt követeli meg", és a választási eredmény "erre készteti", hajlandó lenne az LMP-vel és a Momentummal is koalíciós megállapodást kötni a Jobbik. Vona Gábor pártelnök a Magyar Nemzet Online-nak azt mondta, az emberek többsége kihívót keres, és különösen Botka László szocialista jelölt visszalépése óta a Jobbik az egyetlen esélyes vetélytársa a kormánypártoknak.

Arra a felvetésre, mindez hogy áll összhangban a közvélemény-kutatásokkal, amelyek a Fidesz jókora fölényét mérik, Vona Gábor azt mondta: a társadalom félelmei sosem voltak ennyire erősek, mint most. 2017-ben "a demokrácia mélypontját éli Magyarországon", sokan nem merik elmondani valódi véleményüket. 2018 azonban "meglepetést fog okozni" – véli Vona Gábor.

A Jobbik elnöke beszélt Havas Henrik róla írt könyvéről, a Közös Ország Mozgalom kezdeményezéséről és az új ellenzéki pártokkal meglévő közös pontokról is.

Frissítés: a megszólítottak a választás után beszélnének erről

Az MNO megkereste mindkét említett pártot. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke úgy fogalmazott: koalíciós tárgyalásokról választás után érdemes beszélni, pártjuk mindazonáltal a gyökeres változásban érdekelt.

– Egy korábbi, most is érvényben lévő kongresszusi határozat azt írja csak elő, hogy az LMP olyan koalícióban nem vehet részt, amelyben egy korábbi miniszterelnök is szerepet vállal.

Ungár Péter már nem volt ennyire nyitott. – Hétfőn este Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője a Budai Liberális Klubban még arról beszélt, hogy nincs értelme összefogni. Úgy látszik, ez a közeg nagy hatással van rájuk és átvették a retorikájukat is – mondta Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja. Véleménye szerint az esetleges későbbi koalíció kérdése ugyanaz a technikai beszélgetés, amire most nincs szükség.

A Momentum óvatosabban fogalmazott. – Jelenleg nem folytat a Momentum koalíciós egyeztetéseket egy párttal sem, mivel a küldöttgyűlésünk eddig nem vette napirendre a kérdést – mondta Papp Gergő, a párt kommunikációs igazgatója. A politikus hangsúlyozta, hogy a lehetséges koalíciós partnerek köre még nincs meghatározva, ennek megfelelően felesleges kormánykoalícióról beszélni a választás előtt 5 hónappal. – Ha a magyar közélet csak különböző összefogás-forgatókönyvekről szól, az ország jár rosszul – tette hozzá.

2. frissítés: az LMP sem zárná ki az együttműködést

Nem zárkózna el a Jobbikkal való együttműködéstől az LMP, ha a helyzet valóban úgy kívánná, a párt szóvivője szerint ugyanakkor nem időszerű a kérdés. Kanász-Nagy Máté Vona Gáborhoz hasonlóan úgy látja: bármilyen egyeztetésről csak a választások után érdemes beszélni.

„Ez a kongresszusi határozat valóban nem zárja ki a Jobbikkal való leendő együttműködést, ugyanakkor nagyon határozottan azt gondoljuk, hogy nem szeretnénk belecsúszni ebbe az együttműködési összefogás retorikába, amibe, úgy látszik, most a Jobbik is belecsúszott. Hiszen azoknak, akik az összefogásról beszélnek, a támogatottsága egyre csökken. Tehát ha mi szeretnénk a kormányváltást, márpedig nagyon szeretnénk, akkor most nem ez a feladatunk. A feladatunk az, hogy a választók problémájáról beszéljünk, erre kínáljunk megoldásokat” – emelte ki a HírTV-ben.