Ugrás a cikkhez
Reklám

A Fővárosi Törvényszék az M. Richárd ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakában az elsőfokú bíróság házi őrizetet elrendelő döntését helybenhagyta – közölte a Fővárosi Törvényszék.




A bíróság közleménye szerint figyelemmel a gyanúsított közlekedési múltjára, illetve arra a körülményre, hogy a közlekedés rendjét sértő, szándékos bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás alatt ismételten, a közlekedési szabályok durva megsértésével elkövetett bűncselekmény gyanúsítottjává vált, tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, a közlekedés rendjét sértő bűncselekményt követ el. Tehát a bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés különös okaként szabályozott bűnismétlés veszélye fennáll.

Hozzátették, az iratok alapján megállapítható, hogy a kényszerintézkedés elrendelésének további különös okai – szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a bizonyítási eljárás veszélyeztetése – nem állnak fenn.

A bíróság szerint a bűnismétlés veszélye a házi őrizet elrendelésével kiküszöbölhető, ugyanis megakadályozza őt abban, hogy a jövőben a közlekedésben részt vegyen. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntése a szükségesség és az arányosság elvének megfelel.



Otthon folytatódik a buli

Ha az eljárás során a gyanúsított bármikor megszegi a házi őrizet szabályait vagy eljárási cselekményen idézés ellenére, ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető, vagy elrendelhető az előzetes letartóztatása.

A férfi május 15-én az általa - érvényes vezetői engedély nélkül - vezetett személygépkocsival közlekedett a Dózsa György úton, a Váci út irányából a Kassák Lajos utca irányába, a külső forgalmi sávban, a megengedett 50 km/órás sebességet lényegesen túllépve, a Dózsa György út - Kassák Lajos utca kereszteződéséhez érve, a forgalomirányító jelzőlámpa szabad jelzésére behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött a belső forgalmi sávban haladó és a kereszteződésben a jelzőlámpa szabad jelzésére balra kanyarodó Citröennel. Az ütközés következtében a járművek felsodródtak a járdára, ahol elütötték a trolibusz megállóban várakozó gyalogosokat. A baleset következtében a Citröen két utasa meghalt, az autó sofőrje és az egyik gyalogos súlyos, míg a két másik gyalogos könnyebb sérüléseket szenvedett. A balesetet követő vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított a balesetet megelőzően kokaint fogyasztott.

Fogda helyett külön kórházi kórteremben kényeztették?

A Bors értesülései szerint a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset gyanúsítottja, M. Richárd nem a rendőrségen töltötte az időt, amikor augusztus 19-én, szombaton őrizetbe vették. A bulvárlap úgy értesült, hogy a kabriós férfit a Péterfy Sándor utcai kórház belgyógyászatának B részlegére vitték azon a hétvégén.

Egy teljes kórtermet kiürítettek neki, két rendőrautó állt a kórháznál, tizenegy rendőr vigyázott rá. Az informátor szerint a kezelése a kórház rendszerében nem szerepel, az érkezését és a távozását sem vitték be a gépbe, noha csak hétfőn engedték ki, amikor az előzetes letartóztatásról szóló tárgyalására vitték.

A Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója, dr. Sásdi Antal azt mondta, ilyen esetet említő jelentést egyik belgyógyászati osztályról sem kapott az elmúlt napokban, és a rendőrség sem reagált a hírre.

(InfoRádió nyomán)

Korábban írtuk: Nem akarták megfosztani a kényelemtől: kokainos Ricsi házi őrizetből folytathatja az illetékesek befolyásolását





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából