Ugrás a cikkhez
Reklám

Vádat emelt a Fejér Megyei Főügyészség a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetője ellen, akiről tavaly ősszel az RTL Klub Házon kívül című műsorában az otthon volt lakói azt állították, hogy szexuálisan zaklatta az otthonban lakó fiatal fiúkat. Az igazgatót, aki ellen már 2012-ben is indult rendőrségi nyomozás, amelyet azonban végül megszüntettek, előbb felfüggesztették az állásából, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrségi nyomozás során 15 kiskorú gyermek jelentkezett a hatóságoknál, hogy szexuálisan zaklatta őket az otthont vezető "V.", azaz Vásárhelyi János.




Az 56 éves férfi ellen a vád folytatólagosan megvalósított, nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények.

A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004 és 2016 között a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekkel a fennálló alá- fölérendeltségi viszonyát kihasználva "szexuális cselekményt végzett", több esetben megkísérelte őket "szexuális cselekmény végzésére" rábírni, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette.

A vádlott 10 sértett sérelmére követte el a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét.

A gyermekotthon vezetője mellett a gyermekotthon egyik nevelője ellen is vádat emeltek tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását és foglalkozástól eltiltás alkalmazását, valamint a gyermekotthon vezetője letartóztatásának ügydöntő határozat kihirdetéséig való fenntartását indítványozta – írja honlapján az ügyészség.

(HVG nyomán)

Frissítés: az MTI részletesebb összefoglalója:

A Fejér Megyei Főügyészség folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt vezetőjével szemben és végrehajtandó szabadságvesztést, valamint foglalkozástól eltiltást kért.

A főügyészség csütörtöki közleménye szerint vádat emeltek a gyermekotthon egyik nevelőjével szemben is tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Kezdeményezték foglalkozástól eltiltását is.

Indítványozták továbbá a gyermekotthon-vezető letartóztatásának fenntartását is.

A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004 és 2016 között a kiskorú sértettekkel a fennálló alá-fölérendeltségi viszonyát kihasználva szexuális cselekményt végzett, több esetben megkísérelte őket szexuális cselekmény végzésére rábírni, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette. A vádlott 10 sértettel szemben követett el bűncselekményeket.

Jászberényiné Király Teodóra szóvivő az MTI kérdésére elmondta, hogy az intézményvezető maximum 22,5 év fegyházbüntetést, míg a nevelő legfeljebb 12 éves börtönbüntetést kaphat.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság júliusi tájékoztatása szerint a nyomozók tavaly októberben tartottak házkutatást és helyszíni szemlét az otthonban. A rendőrök gáz-riasztó pisztolyt és több számítógépet is lefoglaltak az 56 éves igazgató irodájából.

A nyomozók több mint 120 tanút hallgattak ki, akik közül 17 sértett lett, közülük egy lány. A rendőrök az ügyben pszichológust, valamint elme- és informatikus szakértőket rendeltek ki, akik a lefoglalt számítógépeken főként homoszexuális tartalmú pornográf felvételeket találtak.

Az eljárás során több sértett elmondta, hogy az intézet egyik volt nevelője is közeledett feléjük szexuálisan. A 33 éves férfi ellen szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon az ügyben 3200 oldalnyi nyomozati irat készült.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája tavaly októberben elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását.

Az RTL Klubnak október elején a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában arról beszélt, hogy az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A tárca emellett emlékeztetett arra, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.

Korábban írtuk:

- Előzetes letartóztatásban a bicskei gyermekotthon vezetője

- Őrizetbe vették a bicskei gyermekotthon volt i(ga)zgatóját

- Csak most hagyta el a bicskei gyermekotthonban lévő szolgálati lakását a pedofil igazgató, Vásárhelyi János
- Remélhetőleg kevésbé liberális vezető veszi át a bicskei gyermekotthon irányítását hétfőtől
- Éveken át molesztálta a rábízott kiskorú fiúkat a bicskei gyermekotthon igazgatója

Kapcsolódó: Amiről polkorrekték hallgatnak: több mint 80%-ban a buziknak köszönhetők a papi pedofilbotrányok





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából