Ugrás a cikkhez
Reklám

Az autonómiatörekvések megerősítését tűzte ki tizedik vállalásaként a Jobbik elnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Vona Gábor egy reményei szerint 2018-ban felálló Jobbik-kormány kapcsán tette meg újabb vállalását.



Fotó: Béli Balázs/alfahir.hu

A Fidesz kihívópártjának miniszterelnök-jelöltje azt mondta, az önrendelkezés kiharcolása nem egy XX. századi sérelmi politika, hanem egy XXI. századi, európai szellemiségű felvetés, amely egy "történelmi ígéret megvalósítását jelenti a magyarok számára".

Vona Gábor szerint két feltételnek kell megvalósulnia ahhoz, hogy elérhető legyen az autonómia: az egyik az anyaország megerősítése, a másik a határon belüli és kívüli magyar közösségek megerősítése.

A pártelnök úgy vélte, a rendszerváltás óta nem valósultak meg ezek a feltételek, s noha elismerte, hogy a szocialista-liberális kormányokhoz képest az Orbán-kormány valóban előrelépést jelentett e téren, ez még mindig kevés, és rendszerszinten nem történt fejlődés, avagy áttörés a nemzetpolitikában. Vona Gábor szerint az a probléma, hogy a kormány a közösségeknek nagy ígéreteket tesz, de a politikai tárgyalásokon, kétoldalú üléseken már elhagyják az önrendelkezési kérdéseket.

Vona leszögezte, hogy egyrészt új alapokra kell helyezni a nemzetpolitikát, másrészt lényegesen növelni kell a politikai aktivitást. Szerinte elve komoly probléma, hogy a magyar pártpolitikai vitákat és a korrupciós mechanizmusokat is exportáljuk a határon túlra, ezzel függővé téve és gyengítve a külhoni szervezeteket.

Másrészről megjegyezte, hogy a külügyi, nagypolitikai törekvéseket „értékelni is nehéz”, mert a nagy szavakat alig követik valódi tettek. A Jobbik ezen 2018-tól úgy változtatna, hogy mind a kétoldali kapcsolatok, mind a nemzetközi szervezetekkel való kommunikáció során előtérbe helyezné az autonómiát.

Közölte: az autonómia olyan európai ügy, mint a bérunió – a térségben meg kell értenie mindenkinek, hogy csak "nagy történelmi igazságtételekkel" lehet a térséget erősíteni.

A sajtótájékoztatóról beszámoló Alfahír kérdésére Vona Gábor részletesen is kitért arra, hogy milyen szervezetekkel látják elképzelhetőnek az önrendelkezés kiharcolását. Elmondta, hogy Kárpátalján a legnehezebb a helyzet, ott az 1991-es autonómia-népszavazás nyomán várnák el határozottan az ukrán kormánytól, hogy végre támogassa a magyarság önrendelkezését.

Délvidék kapcsán a Magyar Nemzeti Tanács kulturális autonómiatörekvéseit emelte ki Vona Gábor, majd azt mondta, elvárnák a szerb kormánytól, hogy a koszovói szerbek autonómiájához hasonlóan a magyarokat is támogassák az önrendelkezés elérésében. Felvidéken a Jobbik a Magyar Közösség Pártjánál (MKP) lát irányadó politikát, míg Erdélyben a Székely Nemzeti Tanáccsal dolgoznának együtt a székely autonómiáért.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából