Ugrás a cikkhez
Reklám

Büntetőfeljelentés megtételét tervezi a HírTV Zrt. a társaság korábbi menedzsmentjének a 2010-es választási kampányban való közreműködése miatt. Az ok: az eddig belső vizsgálatban nem találták nyomát annak, hogy kiszámlázták volna a Fidesznek a hirdetésszervezésen keresztül megrendelt köztéri reklámok költségeit. Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta: ha voltak szabálytalanságok, azért az akkori tényleges tulajdonosok és vezetők felelnek.




Az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti ellentétből kirobbant politikai háborúskodás a köztéri plakátok frontján hozhat hamarosan újabb fordulatokat. A 24.hu információja szerint ugyanis a HírTV Zrt. azt tervezi, hogy büntetőfeljelentést tesz a Fidesz 2010-es köztéri reklámjai miatt.

"A HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. 2010-ben kizárólagos ügynökségként szerződött a Fidesz kampányának lebonyolítására" – mondta el Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.




"A sajtóhírek nyomán a HírTV jelenlegi menedzsmentje átvizsgálta a 2010-es dokumentumokat, és komoly szabálytalanságokat és rendellenességeket észlelt, amelyek az akkori menedzsment felelősségét is felvetik. A HírTV Zrt. ügynökségként például a Mahir Citypostert bízta meg a Fidesz közterületi kampányának lebonyolításával, de most nagyon úgy tűnik, hogy a 2010-es kampányban semmilyen közterületi költést nem számlázott tovább a Fidesznek. Az ügy már a jogászaink előtt van, akik előkészítik a büntetőfeljelentést" – tette hozzá Puskár.

2010-ben még javában tartott Orbán és Simicska évtizedes barátsága. A Fidesz plakátjait a HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. megrendelésére a Mahir Cityposter Kft. intézte további alvállalkozók bevonásával. A Mahir Cityposter Simicska reklámcége volt akkor is, és az ma is, a HírTV Hirdetésszervező Zrt. viszont csak a G-nap után, 2015-ben került teljes egészében a milliárdoshoz.

"2010-ben opciós joggal rendelkező kisebbségi tulajdonos voltam" – mondta a 24.hu-nak Simicska Lajos.

"A társaság ügyeit a tényleges tulajdonos intézte, ezért minden esetleges szabálytalanságért vagy törvénytelenségért a cég tényleges irányítói felelnek. Azt kell megérteni, hogy ha valaki opciós joggal rendelkezik, az nem azt jelenti, hogy ténylegesen irányítja a céget, gondoljon a G-napra, amikor felállt a szerkesztőség egy része, hát azt nem én csináltam, mindenki elhiheti" – tette hozzá Simicska.




A HírTV tulajdonjoga a Magyar Nemzetet kiadó céghez hasonlóan egészen a G-napig a Pro-Aurum Zrt. és Liszkay Gábor között oszlott meg. Liszkay a háború kitörésekor távozott, jelenleg a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks-öt vezeti.

A Fidesz a 2010-es választási kampány ideje alatt legalább 10200 köztéri reklámon hirdette magát, és ezzel jóformán annyi plakátja és citylight-ja volt, mint választáson induló többi pártnak összesen. Mégis fele akkora plakátköltséget jelentett le a kampányköltéseket vizsgáló Állami Számvevőszéknek, mint az MSZP vagy a Jobbik.

Korábban már nyilvánosságra került, hogy a Mahir Citiposter eleve nagyon nyomott áron, bruttó 98 millió forint értékben számlázta le a listaáron milliárdokat érő plakátkampányt a HírTV cégének. A Fidesz számvevőszéknek küldött elszámolásában viszont már csak 35,6 millió forintos plakátköltség szerepelt.

A Jobbik közleménye:

Bűncselekmény gyanújában a Fidesz

Újabb bizonyítékok kerültek elő a Fidesz 2010-es választási csalásáról. A Fidesz gátlástalanságban nem ismer határt: minden egyes nappal több információ lát napvilágot arról, milyen tisztességtelen, csalással felérő eszközökkel nyertek választást.

Ami biztos: 2010-ben a Fidesz nemcsak megdöbbentően olcsón kapott plakáthelyeket, de az Állami Számvevőszéket is átverte, most pedig kiderült: semmilyen közterületi költést nem számláztak le.

Hatalma megtartása érdekében Orbán Viktornak semmi se drága, nemhogy a korrupciótól, de a közönséges adócsalástól sem retten vissza. A Fidesz 2010-ben illegitim módon került kormányra és szerzett kétharmadot, politikusai mára leszerepeltek, hiteltelenné váltak, a kielégíthetetlen étvágyú fideszkorrupció hamarosan felemészti Magyarországot.

2018-ban a Jobbik véget vet Orbán maffiarendszerének és egy biztonságos, élhető, igazságos és szabad országot teremt, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson!

2. frissítés: vizsgálóbizottságot állítanának fel

A Jobbik értékelése szerint meg kell vizsgálni a Fidesz 2010-es kampánykiadásait, ezért az ellenzéki párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja.

Volner János, a párt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormánypárt költése büntetőjogi kategóriába tartozik, és amivel vádaskodott, azt maga követte el.

Azt mondta: kiderült, hogy a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. nem számlázott a Fidesznek kampányköltést, tehát a párt 2010-es kampánya teljesen ingyen volt. Ez felveti a tiltott pártfinanszírozás és az adócsalás gyanúját – vélekedett Volner János.

A jobbikos politikus szerint a vizsgálóbizottságnak minden részletet fel kellene tárnia, köztük azt, hogy mekkora kár érte az adófizetőket, mit akartak eltitkolni az Állami Számvevőszék előtt, kitől és mekkora támogatást kaptak, és ez befolyásolhatta-e a 2010-es választásokat.

A frakcióvezetőt kérdezték a Jobbik idei plakátkiadásairól is. Azt felelte: a több mint 2100 plakát esetében természetes, hogy nem listaáron hirdettek, hanem mennyiségi kedvezményt vettek igénybe. Szerinte áron alul a Fidesz vásárolt plakáthelyeket, és voltak olyan Simicska Lajoshoz köthető vállalkozások, amelyek egyáltalán nem számláztak ki költést.

Faggatták a Jobbik vezető politikusainak nyugdíjasokra vonatkozó mondatairól is. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a kijelentésekkel, válaszul az M1 közszolgálatiságát kérdőjelezte meg és azt kérte, fejezzék be a nyugdíjasok hergelését és a közhangulat “eldurvítását”.

Mint fogalmazott, bízik abban, hogy nem történik egyetlen kampányeseményen sem olyan, hogy “a Fidesz különböző hívei ököllel, esernyővel nekiesnek a másképp gondolkodó embereknek”.

(MTI)

3. frissítés: Fidesz: nem igaz, nem igaz, ti voltatok, ti voltatok!

A Fidesz szerint tiltott pártfinanszírozás és áfacsalás a Jobbiknál merült fel, amely "egy milliárdos bábjává vált".

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Volner János jobbikos frakcióvezető előzőleg azt mondta, meg kell vizsgálni a Fidesz 2010-es kampánykiadásait, ezért az ellenzéki párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja.

A Fidesz közleményében azt írta, a legnagyobb korrupció Magyarországon, hogy a milliárdos Simicska Lajos “megvette és burkoltan pénzeli a Jobbikot”. Hónapokon keresztül irreálisan alacsony áron adott plakáthelyeket a Jobbiknak, az utóbbi időben pedig a milliárdos cégei már a párt logója nélkül teszik közzé a jobbikos üzeneteket – olvasható a közleményben.

A vádaskodás a Fidesz szerint nem más, mint Simicska Lajos kétségbeesett próbálkozása, hogy mentse a Jobbikot. Közölték továbbá: a Fidesz minden egyes választási kampányában a törvényeknek megfelelően járt el és számolt el, amelyet az Állami Számvevőszék minden esetben ellenőrzött és törvényesnek talált.

4. frissítés: Nyitrai szerint minden rendben van, és nem félnek Simicskától

Kapcsolódó: Egyetlen lényegretörő infografikán a NER működésének lényege





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából