Ugrás a cikkhez
Reklám

Őrizetbe vette a csongrádi NAV bűnügyi igazgatósága az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba baloldali politikust, ügyvédet – értesült a Pesti Srácok.




A lap úgy tudja, a Csongrád Megyei NAV Bűnügyi Igazgatósának nyomozói öt helyszínen – Szombathely, Sümeg, Budapest, Csabrendek – tartottak házkutatást, és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A gyanú szerint a tettesek a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást. Czeglédy szombathelyi irodáját tegnap ügyész jelenlétében feltörték, majd házkutatást tartottak rendőrök jelenlétében.

Ekkor a baloldali politikust a rendőrök még nem tudták elérni, később azonban megtalálták, és társaival együtt a szegedi NAV épületébe vitték kihallgatásra, ahol őrizetbe vették őket. Az illetékes ügyészség mind a hat gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartoztatást, amelyről a Szegedi Járásbíróság csütörtökön dönt.

(PS - Híradó nyomán)

Frissítés: Botka házon belül is vizsgáltatja az ügyet

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje felkérte a párt etikai bizottságát, hogy vizsgálja ki a költségvetési csalás miatt őrizetbe vett Czeglédy Csaba szocialista politikus ügyét.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MTI-nek küldött közleményében azt írta: Czeglédy Csaba ügyvéd, szocialista politikus őrizetbe került, és “amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek”.

“De amíg ez kiderül, felkérem az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki az ügyet. A párt vezetését pedig arra kérem, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik” – közölte a politikus.

2. frissítés: újabb részletek

Miközben az ügyészség javasolta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, részletek derültek ki a hárommilliárdos csalási ügyről. Nem hat, hanem kilenc gyanúsított van, és diákmunka-közvetítés során csalhattak el milliárdokat.

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta, hogy rendeljék el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – közölte a főügyészség. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről még ma dönt a Szegedi Járásbíróság.

A gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését.

A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte
az ügyészség szerint. A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított – köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek – előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. Ő volt az, aki 2013-ban, a helyi MSZP frakcióvezetőként felvételt adott át a hatóságoknak állítása szerint arról, hogy Lazáry Viktor, a város fideszes alpolgármestere kokaint fogyaszt. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást, de Lazáry végül nem bizonyult bűnösnek az említett vádban.

Czeglédy Facebook-oldalán egy ízben érdekes belsős beszélgetés zajlott egy másik témában, melynek során "drogos pesti firkászokat" emlegetett, a "világ balfaszainak" nevezte a parlamentben ülő MSZP-seket, miközben Török Zsolt akkori MSZP-szóvivő "álcivil liberoszervezeteket" emlegetett, megelőzve ezzel a korát.

3. frissítés: már előzetesben is van

Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, több milliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.




A gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy - a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.




A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ezért a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg - tudatta a megyei főügyészség.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

(MTI - HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából