Sátánista jelképekkel fújták tele a pécsváradi templomot a napokban ismeretlen elkövetők. Zádori János, Pécsvárad polgármestere százezer forintos nyomravezetői jutalmat ajánlott fel annak, aki segít a tettesek kézrekerítésében.
Őt egyébként a rendőrség értesítette arról, hogy a Pécsvárad fölé magasodó dombon álló hatalmas és gyönyörű templom bejárati homlokzatát és kapuját összerondították. Nem habozott, azonnal döntött ezért a saját maga által, személyes vagyonából fizetendő nyomravezetői jutalomról.
A polgármester külön kérte, hogy a rendőrség kiemelten kezelje az ügyet, és az bizonyos is, hogy nagy erőkkel nyomoznak, ám egyelőre még nem kapták el a tettest vagy tetteseket.
A polgármester szerint azonban erre talán már nem is kell olyan sokat várni – többen is jelentkeztek ugyanis nála a felajánlása óta – e-mailen, az infót pedig már ő továbbította a rendőröknek –, és többen is voltak, akik ugyanazt az elkövetői kört jelölték meg lehetséges tettesként. Tudomása szerint a rendőrség már járt is azoknál, akiket megneveztek.
A polgármester ígérte, hogy a nyomravezetőnek a kiléte titok marad, bizalmasan kezeli az adatait, emiatt bizonyosan nem kell emiatt bosszútól tartania. Ugyanakkor a rongálók adatait, ha teheti, nyilvánosságra fogja hozni.
Nem kizárt azonban szerinte, hogy nem felnőtt a tettes, szerinte gyerekek lehettek az elkövetők – mind a nyolc szimbólum ugyanis olyan magasságban található, amelyből arra következtet, hogy 160 centiméter körüli lehet az elkövető.
A templom összerondítása azért is különösen fájó és bosszantó, közölte Zádori János, mert Pécsvárad, több ütemben, saját forrásokat és pályázatokat is felhasználva – illetve a Pécsi Egyházmegye segítségével és egyetértésével – az elmúlt tíz évben újíttatta fel a templomot. Azért, hogy idénre végre elkészüljön a teljes felújítása, mivel ebben az esztendőben ünneplik a templom megépítésének 250. évfordulóját. Egy évvel azt követően, hogy 2016-ban a Pécsváradi Bencés Apátság megalapításának milleniumát ünnepelték.
Nem hiába lett egyre kedveltebb esküvői helyszín a pécsváradi katolikus templom. Azonban azoknak a pároknak, akik mostanában kelnek egybe náluk, a templomos esküvői fotóit majd megfelelő programokkal módosítani kell.
A szimbólumok vasárnap is láthatók voltak még, Zádori János azt mondta, egyeztetni fognak a Pécsi Egyházmegyével és szakértőkkel is arról, hogyan lehet a lehető leggyorsabban és a legszebben átfesteni az érintett részeket. Pécsvárad kész ehhez újra anyagi segítséget nyújtani.
(Szabad Pécs nyomán)