Ugrás a cikkhez
Reklám

Helyszíni bizonyítási kísérletet tart a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István házánál a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítotti védekezése, illetve a szakértői vélemények és a tanúk vallomásai közötti ellentmondásokat szeretnék tisztázni.




Győrkös Istvánt a büntetés-végrehajtás állig felfegyverzett kommandósai hozták reggel 7 órára a bőnyi házhoz, ahol a gyanú szerint a férfi tavaly októberben lelőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársát, aki társaival együtt házkutatásra érkezett hozzá.

A helyszínen vannak tanúként az akcióban részt vevő nyomozók, a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztályának munkatársai, bűnügyi technikusok, a lelőtt nyomozó jogi képviselője, valamint – szintén tanúként – Győrkös István felesége.

A helyszíni bizonyítási kísérlettel az ügyészek cáfolni akarják Győrkös állítását, hogy nem ő lőtt először, illetve nem adott le célzott lövést a rendőrre.

A nyomozati cselekmény idejére a rendőrök kordonnal lezárták a ház előtti járdát.

(Híradó)

Korábban írtuk:
- Elrendelték Győrkös igazságügyi elmeorvosi vizsgálatát - várhatóan meghosszabbítják előzetes letartóztatását
- Elkészült az újabb szakértői vélemény a bőnyi gyilkosság ügyében - a baráti tűz állítólag kizárható
- A leleplező "arccal és névvel" - avagy több sebből vérzik az Index volt titkosszolgálati vezetőjének története
- Nincs áttörés a bőnyi ügyben: Győrkös fegyvere és baráti tűz is okozhatta a rendőrtiszt halálát
- "Gyakorlatilag felszámolták a Magyar Nemzeti Arcvonalat"
- "Mit szól ahhoz, hogy az MNA a Fideszt támogatta?"
- "Egyetlen nyilatkozattal keresztülhúzhattuk volna ezt a politikai játszadozást" - második MNA-közlemény
- "Egy mítosz vége" - a Pax Hungarica Mozgalom közleménye Győrkös-ügyben




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából