Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy volt fideszes politikus volt a 20 milliárd forintos csalással gyanúsított D. Sándorné, vagy, ahogy őt mindenki ismeri, Marcsika egyik támasza a Belize-i bujkálása alatt - írja a Blikk.




A Kun-Mediátor Kft. ügyvezetőjének 2015 áprilisában lett forró a talaj Magyarországon, amikor a Karcagra és környékére kiterjedő piramisjátéka befuccsolt. Ekkor távozott ismeretlen helyre közel ezer pénzére hiába váró károsultat maga mögött hagyva. Bár Marcsika teljesen egyedül vágott neki a nagy útnak, a Karib-tengeri országban szert tett egy magyar segítőre, aki a bulvárlap információi szerint nem más, mint Czibula Csaba egykori VII. kerületi fideszes képviselő. Czibula addigra jelentős helyismerettel rendelkezhetett, mivel ő 2008 novemberében hagyta el Magyarországot, mielőtt őrizetbe vették volna a Hunvald-ügy kapcsán. Czibula először horvátországi nyaralójában bujkált, majd onnan Közép-Amerikába, Mexikóba szökött. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, de hiába, Mexikóval nincs kiadatási egyezmény, ahogy a szomszédos Belize-zel sem.




Czibula a lap szerint nem anyagilag segítette Marcsikát, hanem egyfajta lelki támaszként szolgált a magányos, otthonától távol került asszonynak. Amikor Marcsikának elfogyott a pénze, és csalárd módon, másokat megtévesztve próbált pénzhez jutni, ahogy a Kun-Mediátornál csinálta, akkor Czibula állítólag megszakította vele a kapcsolatot. Marcsika rövidesen lebukott, és amikor az egyik becsapott ember feljelentette, akkor az ottani hatóságok őrizetbe vették, és villámgyorsan kiadták a magyar hatóságoknak. Az biztos, hogy Czibulát nem adták ki, ő maradt a trópusi üdülőparadicsomban. Azt, hogy jelenleg hol tartózkodik, nem lehet tudni.

"Czibula Csaba ellen továbbra is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben" – közölte Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője. A fideszes Czibulát vesztegetéssel gyanúsítják a hatóságok, mivel a gyanú szerint összesen nyolcmillió forint kenőpénzt vett át 2003-ban és 2004-ben, hogy támogassa a VII. kerületi ingatlanértékesítésekkel kapcsolatos előterjesztéseket.

Korábban írtuk:

- Erzsébetvárosi ingatlanpanama: szóbeli háttérmegállapodás volt a Fidesz és az SZDSZ között

- Mexikóból vinnyogott haza Czibula Csaba, a Hunvald-ügy egyik gyanúsítottja





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából