Az alább olvasható kiadói közlemény jelent meg az utolsó lapszámban:

Pörzse Sándor főszerkesztő vezércikke:

368.

… hát eddig bírtuk. 368 lapszámot. Ez azt jelenti, hogy több, mint 7 évig csináltuk a Barikádot. Mint hetilap, 361-szer jelentünk meg. (2009-ben hét alkalommal havilapként került a standokra) Egy labdarúgásból vett hasonlattal élve ez nagyjából olyan, mint ha a mi csapatunk minden évadban, végig csak 5 emberrel játszott volna (tudom, ezt a szabályok nem is engednék). Habár bajnokságot nem nyertünk, de a rendelkezésünkre álló emberi-, illetve anyagi erőforrásainkat figyelembe véve irreálisan hosszú ideig versenyben maradtunk. De még így is, az egyik játékosunk az év legjobbja lett a posztján (Béli Balázs lett a MÚOSZ nagydíjas fotósa), a keret legjobban fizetett játékosai pedig úgy hozták a legjobb formájukat, hogy csak annyit kerestek, mint máshol a tartalékok. Vagy annyit sem…

Körülbelül egy hete tudom a hírt, de még most sem dolgoztam fel magamban. Egy ilyen utolsó vezércikkben persze, hogy csak szépeket ír az ember. Azonban higgyék el nekem, erről a csapatról én nem csak udvariasságból, de tényleg csak a legjobbakat tudom mondani. Mind emberileg, mind szakmailag. A hét év alatt barátok lettünk, ráadásul úgy vállaltuk fel ezt az egészet, hogy előre tudtuk, a médiaviszonyokat ismerve, szélsőségesként megbélyegezve innen nem nagyon lesz hova „menekülni” a szakmában. Ennek ellenére voltak, akik sokkal jobban fizető, kisebb felelősséggel járó ajánlatra mondtak nemet, és csatlakoztak a Bar!kádhoz, fiatalok pedig nálunk kezdték a szakmát. Munkánkat végigkísérte az állandó bizonytalanság, a tulajdonosváltástól kezdve a folytonos pénzhiányig. Néha kénytelenek voltunk segélykérőn fordulni önökhöz, ami után átmenetileg sikerrel talpon tudtunk maradni.

Biztosan tudom, hogy hagytunk valamit magunk után. Nem is keveset. Fülembe cseng annak a hetilap főszerkesztőnek a csodálkozó mondata, aki már hat éve sem akarta elhinni, hogy versenyképesek vagyunk velük. Pedig kb. ötöd annyian csináltuk a lapot, szinte század annyi pénzből…

Nem szeretném, ha az olvasók közül bárki is úgy érezné, hogy ez tovább is mehetett volna. Az utolsó leheletünkig kitartottunk, sőt, talán azon is túl. Az, hogy megszűnünk, rendkívül fájdalmas, de a mai magyar sajtó működése mellett ez volt a racionális döntés.

Én már több helyen, így a Hír Tv, majd az Echo Tv képernyőjéről is búcsúztam önöktől. Aztán mégis lett valahogy. Sőt, a barikádos kollégáimnak, barátaimnak is köszönhetően sikerült egy olyan új értéket teremteni, ami örömet okozott az olvasóinknak.

Most is úgy búcsúzom, hogy nem adjuk fel. Találkozunk még. Biztosak lehetnek benne, hogy úgy fognak rólunk beszélni, mint a klasszikus viccben, amely a máig is harcoló német alakulatokról szól. Büszke vagyok rá, hogy ilyen kollégáim és barátaim voltak. Utóbbinak megmaradunk ezután is, kollégák pedig leszünk még. És erről önök is értesülni fognak.

Viszontlátásra!