Ugrás a cikkhez
Reklám

Mindössze fél perccel éjfél után a Semmelweis Egyetem II. Női Klinikáján jött világra 2017 első újszülöttje a fővárosban. Az intézmény tájékoztatása szerint a gyermek 2850 grammal született és a Noel nevet kapta.

A fővárosi állami intézmények szülészetei közül sok helyen született gyermek Újév napján, több kórházban 2017 első órájában: az Uzsoki kórházban 0 óra 12 perckor, a Jahn Ferenc kórházban és a Szent Imrében 0 óra 35 perckor, a Magyar Honvédség Állami Egészségügyi Központ szülészetén pedig 0 óra 40 perckor.

Frissítés: Noel is Rikárdó

Íme Csorba Benjámin Noel, az év első újszülöttje, aki a Semmelweis Egyetem II. számú klinikáján született mindössze fél perccel éjfél után, és anyja, Horváth Valéria. Noel a második gyerek a családban.



Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója köszönti az új év első újszülöttjét, Csorba Benjámin Noelt és anyját, Horváth Valériát

2. frissítés: Bács-Kiskunban Leonárdónak örülhetünk

A kiskunfélegyházi Kozák Dóra január 1-jére volt kiírva, és alig telt el 3 és fél óra az új évből, meg is született Aladár Leonárdó, aki így 2017 első babája a kecskeméti megyei kórházban.




A 22 éves cigányasszony első gyereke most 19 hónapos, Anabel Dórának hívják. Öccse, Aladár Leonárdó 51 centivel és 3500 grammal született. Aladár Leonárdó nemcsak Kecskeméten, Bács-Kiskun megyében is elsőként látta meg a napvilágot.

(MTI - HVG - Baon nyomán)

3. frissítés: Novák Előd: A cinkos hallgatás helyett lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy ismét figyelmeztessek: a cigányság száma generációnként megduplázódik, miközben a magyarság nemzedékenként megfeleződik

Szimbolikus, hogy ismét cigány gyermek lett az év első szülöttje e nevében még magyar országban, de a Kuruc.infót leszámítva ezt nemigen tekintették hírértékűnek sehol, csendben asszisztálnak a médiumok és a pártok ahhoz, hogy nemzetünk lassan kisebbségbe szorul saját hazájában. Örülök, ha magyar identitással (is) fog rendelkezni ez az újszülött és bármely más cigány gyermek, de a törvény is a 13 nemzetiség egyikeként sorolja be őket (hasonlóan az ukránokhoz, románokhoz stb.), így nyugodtan fel lehetne hívni a figyelmet a legnagyobb kisebbség népességrobbanására.

A cinkos hallgatás helyett lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy ismét figyelmeztessek: a cigányság száma generációnként megduplázódik, miközben a magyarság nemzedékenként megfeleződik, hiszen átlagosan már egy gyermek sem születik a magyar családokban! Minek megvédeni a magyar földet, minek megvédeni a határokat, ha a magyarság kihalását érdemben nem orvosolja egyik kormány sem, s inkább passzív eutanáziához hasonló politikát folytat? Még az államfő is mindig csak a divatos fenntarthatóságról beszél, de hallgat arról, hogy demográfiai okok miatt sem fenntartható a rendszer.

A cigányság (valamint Afrika és Ázsia) népességrobbanása, illetve a magyarság népességfogyása nem pusztán nemzetpolitikai ügy, hiszen a katasztrofális demográfiai folyamatok a nyugdíjrendszer, sőt az egész államháztartás összeroppanásával fenyegetik Magyarországot, ahogy arra többször is felhívtam a figyelmet az Országgyűlésben - de mindhiába. Így a képviselőség helyett hasznosabbnak is érzem magam főállású apaként, de azért a három gyermek elaltatása után még kötelességemnek érzem most megkondítani a vészharangot a polkorrekt, felelőtlen hallgatásban.

(Forrás: Novák Előd Fb-oldala)

Tavaly is egy Noel lett az első: Végre nem egy Rikárdó az év első babája

Kapcsolódó:

- Miskolci villamosmegállóban pottyant anyukája nadrágjába az idei év első (?) Rikárdója

- 'Nem a magyarság része a cigány népességrobbanás' - Novák-interjú a Magyar Nemzetben a Jobbikban elférő stílusokról

- Kikoptak a hagyományos keresztnevek - idegen név idegen helyesírással a divat





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából