Azt már megszokhattuk, hogy a Habony-féle fideszes hazugsággyár egyes szereplői sorra veszítik el a sajtópereket a Jobbik és politikusai ellen, de az még az ő pervesztési tempójukat tekintve is kivételes eset, hogy egy nap ez négyszer történjen meg velük - írja közleményében a Jobbik. Alább afolytatás.
Pedig december 16-án, pénteken ez történt. Háromszor a Ripost, egyszer pedig a Lokál nevű magát sajtóterméknek nevező dolog veszített, ezek közül az egyik jogerős. Az ügyek között volt az utóbbi hetek egyik legaljasabb hazugsága, amikor Gyöngyösi Mártont megpróbálták összemosni a bőnyi rendőrgyilkossal, utóbbiról időközben bebizonyosodott, hogy családját rokoni szálak fűzik a köztársasági elnökhöz.
Külön érdekessége ennek a négy pernek, hogy úgy tűnik, már a habonyi meseportálok jogi képviselői is szégyellik bíróság előtt felvállalni ügyfeleiket, mert egyik tárgyaláson sem képviseltették magukat. Ami az általuk elszenvedni kénytelen sorozatos pervesztések fényében nem is lenne meglepő.
Bár egyre közeledik a karácsony, a Jobbik sajnos továbbra sem tudja elképzelni, hogy a Fidesz, illetve lakájmédiája akár csak kisebb sebességre mérsékelne a rágalomözön terjesztésében, hiszen ők sem adhatnak mást, csak mi lényegük. Az azonban biztos, hogy mind a Jobbik, mind a politikusai egyetlen róluk terjesztett hazugságot sem fognak továbbra sem jogi következmények nélkül hagyni.