A kormánypártok szerint a magyar embereknek joguk van tudni, "mit rejteget a Jobbik", ki áll a párt mögött valójában, és azt is, milyen kapcsolat van a Jobbik és a "bőnyi rendőrgyilkos szervezete", a Magyar Nemzeti Arcvonal között.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a szombati sajtóhírek alapján újabb kapcsolatra derült fény a Jobbik és a Magyar Nemzeti Arcvonal között, ezért újra felszólítják Vona Gábort, az ellenzéki párt elnökét, hogy tisztázza, milyen kapcsolat van közte és a szervezet között. Közölte: egy fotón ugyanis Vona Gábor látható ifjabb Győrkös Istvánnal, a bőnyi rendőrgyilkos fiával, egyben helyettesével, akinek apja átadta a “neonáci, félkatonai szervezet” vezetését. A kép az iráni nagykövetségen készült, ahol “minden bizonnyal a perzsa barátságot és a Jobbiknak nyújtott iráni támogatást köszönték meg”.



Hollik István

A képviselő értékelése szerint egymást érik a rejtélyes és zavaros ügyek a Jobbikban. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát arra kérik, vizsgálja ki ezeknek a “rejtélyes” kapcsolatoknak a nemzetbiztonsági kockázatát - foglalja össze a sajtótájékoztatót az MTI anyaga.

Hollik kedvéért elevenítsük fel az iráni nagykövetség által szervezett 2011-es rendezvényen szintén részt vevő, vagyis ifjabb Győrkössel jó eséllyel parolázó, akkori fideszes képviselők névsorát: Babák Mihály, Dankó Béla, Gulyás Dénes, Pánczél Károly, Pogácsás Tibor, Rónaszékiné Keresztes Monika, Selmeczi Gabriella, Szűcs Lajos, Wittner Mária.

Frissítés: Jobbik-közlemény: nem a Jobbik érintett nemzetközi bűnözőkkel való kapcsolattartásban

Ha Hollik István időutazásba keveredett bulvárhazugságok helyett valódi híreket is olvasott volna tegnap, tudhatná, hogy az említett rendezvényre a magyar országgyűlés Interparlamentáris Uniója magyar–perzsa baráti tagozatának tagjai voltak hivatalosak az alábbi kilenc fideszes képviselővel együtt: Babák Mihály, Dankó Béla, Gulyás Dénes, Pánczél Károly, Pogácsás Tibor, Rónaszékiné Keresztes Monika, Selmeczi Gabriella, Szűcs Lajos, Wittner Mária. A rendezvényen továbbá – a diplomáciai protokollnak megfelelően – a külügyi tárca is képviseltette magát. A Fidesznek tehát inkább saját háza és diplomáciája táján kellene söprögetnie.

A Fidesztől továbbra is választ várunk a többek közt nukleáris technológiával visszaélés, pénzmosás, illegális bevándorlás segítése, terrorizmus finanszírozása miatt körözött, valóban nemzetbiztonsági veszélyt jelentő Ghaith Pharaonnal kapcsolatban. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kastélyok után igénybe vehető adókedvezményt szavaztat meg neki, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kereskedőház révén közös céget hoz létre vele, a hírszerzést felügyelő Lázár János figyelmen kívül hagyja a biztonsági kockázatokat, Pintér Sándor belügyminiszter nem tesz eleget a letartóztatási és kiadatási egyezménynek, Orbán Viktor miniszterelnök pedig azon túl, hogy mindezt tétlenül szemléli, családja révén maga is érintett a körözött Pharaon kétes hátterű üzleteiben. Jobb helyeken ha ennyi kormánytag érintett egy ekkora botrányban, akkor távozik hivatalából.

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: A százalékokban mérhetetlen KDNP-t vetette be a Jobbik ellen nemzetbiztonságikockázat-ügyben a Fidesz

Kapcsolódó: A 888 szerint Vona találkozott Győrkös fiával, tehát Kovács Béla