Az Országgyűlés november 8-án megtartja a zárószavazást az alaptörvény hetedik módosításáról, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül hajthasson végre kényszerbetelepítést Magyarországra - erősítette meg csütörtöki sajtótájékoztatóján a parlament törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke.

Gulyás Gergely kijelentette: a kormánypárok a változtatást olyan nemzeti ügynek tekintik, ahol nincs helyük különböző pártérdekeknek, és "ha az nem kap megfelelő támogatást, az azt jelenti, hogy egyes politikai erők a nemzeti ügyekben sem képesek túllépni saját hatalmi érdekeiken".

A kormánypárti politikus visszautasította a Jobbik által megfogalmazott “zsarolást”. Mint fogalmazott, mindegy, hogy az általuk felvetett kérdésben kinek van igaza, "a két ügy nem kapcsolható össze". Ezzel arra utalt, hogy az ellenzéki párt a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte az alaptörvény-módosítás támogatását.

Gulyás Gergely emlékeztetett a Jobbik elnökének áprilisi álláspontjára, amikor Vona Gábor is hazaárulónak tekintette azokat, akik nem szavazzák meg az alaptörvény módosítását. Emiatt hangot adott azon véleménynek, miszerint a Jobbik most csak kifogásokat keres az elutasításra.

“Meggyőződésünk és reményünk, hogy a Jobbik gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény-módosítást” – fogalmazott.



Gergő már tudja, mi a bátorság

Hozzátette: számítanak az LMP képviselőire is, és arra, hogy még az MSZP-ben is vannak, akik támogatják a nemzeti ügyet, bár, mint fogalmazott, az elmúlt hetekben tanúsított magatartásuk nem ad erre okot.

November 8-án mindenki választ kap arra, hogy a migráció ügyében melyik politikai erő hol áll – fűzte hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: a törvényalkotási bizottság csütörtökön ugyan éles vita mellett tárgyalta meg, de egyhangúlag fogadta el az alaptörvény-módosításhoz benyújtott kompromisszumos változtatást. A napirend tárgyalásakor az MSZP és az LMP képviselői sem voltak jelen.

Gulyás Gergely leszögezte: a hetedik módosítás a választópolgárok október 2-án kinyilvánított akaratát képezi le, kizárva, hogy Magyarországot a közösségi és a nemzetközi joggal ellentétes módon az Európai Unió felső korlát nélküli betelepítés elfogadására kényszerítse. “Úgy gondoljuk, ez szükséges ahhoz, hogy az országot meg tudjuk védeni mindattól a veszélytől, amelyet a migráció jelent Európa egészére és az ország számára” – fűzte hozzá.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön egy olyan módosítást fogadott el az előterjesztéshez, amely kimondja, hogy a menedékjog biztosításának alapvető szabályait sarkalatos törvény határozza meg. A kezdeményezést a bizottság ülésén a Jobbik üdvözölte, képviselői azonban jelezték, hogy csak feltételük teljesülése esetén támogatják az alaptörvény módosítását.

(MTI)

Korábban írtuk:

- Orbán: a kormány nem teljesíti a Jobbik feltételét, és nem számít arra, hogy megszavazzák az alaptörvény módosítását

- Fideszes háttéremberek: Orbán inkább nem teljesíti a Jobbik feltételét, hogy őket hibáztathassa a kvóta miatt