Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik ahhoz ragaszkodott a csütörtöki frakcióközi egyeztetésen, amihez eddig is, azaz, hogy a kormány vessen véget a letelepedésikötvény-biznisznek - közölte Volner János frakcióvezető az alaptörvény módosításáról szóló egyeztetés után.

Az ellenzéki politikus konstruktívnak nevezte a találkozót, azonban megjegyezte, voltak olyan pontok, ahol lényegesen eltértek az álláspontok.

Értékelése szerint az október 2-i népszavazáson az emberek 98 százaléka nemcsak a brüsszeli kvótára, hanem a migráció minden formájára nemet mondott. Hozzátette: a kötvénnyel érkezők száma magasabb lehet, mint az uniós kvótákkal érkezőké, ezért ennek az intézménynek véget kell vetni.

Volner János szerint Orbán Viktor miniszterelnök fontos válaszút elé érkezett: el kell döntenie, hogy a magyar érdek és az ország biztonsága az első, vagy pedig az, hogy megőrizze a letelepedési kötvények “piszkos offshore bizniszét”. Meggyőződése, hogy a kormányfő fejet hajt a választói akaratnak – mondta.

A frakcióvezető kérdésre kizárta, hogy a Jobbik képviselőcsoportjából bárki kiszavazna. “Ha mégis, akkor drasztikusabb eszközökkel eljárunk az illetővel szemben” – fogalmazott, hozzátéve: szerinte az átszavazókat inkább a baloldalon kell keresni.

A Fidesz korábbi nyilatkozatára reagálva pedig azt felelte: az a hazaáruló, aki kiskapus megoldásokkal lehetővé tenné a gazdag migránsoknak, hogy Magyarországon telepedhessenek le.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából