Nehéz helyzetbe került az egykori történész-politikus nevét viselő alapítvány. A "Magyar" Tudományos Akadémia állásfoglalása alapján, illetve a Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán elvileg nevet kellene változtatnia. Amíg ez nem történik meg, az általa kért változtatásokat sem jegyzi be a bíróság.



A Hóman-szobor felállítása ellen tüntető sárga csillagosok

Noha nemrég még arra készült, hogy névadója születésének századik évfordulójára szobrot állít, kevesebb mint egy évvel később a Hóman Bálint Alapítvány létezése is veszélybe került. A múlt év végén a Tett és Védelem Alapítvány beadvánnyal fordult a Fejér Megyei Főügyészséghez arra hivatkozva, hogy a magyar törvények alapján szerintük egyetlen alapítvány sem viselheti olyan személy nevét, aki "tevőlegesen részt vett a 20. századi önkényuralmi rendszerek működtetésében, kiépítésében vagy fenntartásában". A hatóság a beadvány nyomán a Székesfehérvári Törvényszékhez fordult, azt kezdeményezve, kérjenek az ügyben állásfoglalást a Magyar Tudományos Akadémiától. Ez meg is történt, az MTA tulajdonképpen igazat adott a Tett és Védelem Alapítványnak, azaz úgy ítélte meg, a Hóman Bálint Alapítvány nem felel meg a hatályos törvényi rendelkezéseknek, mivel "valóban olyan személy nevét viseli, aki a 20. századi önkény­uralmi rendszer megalapozásában vezető szerepet játszott". Az állásfoglalás birtokában a bíróság hiánypótlási felhívással fordult a Hóman Bálint Alapítványhoz egyebek közt arra kérve a testületet, változtassa meg nevét. Ez azonban máig nem történt meg. Ugyanakkor az alapítvány is szeretett volna bejegyeztetni a bíróságon bizonyos változtatásokat – ezek az alapítvány tagságának összetételét érintik –, a Székesfehérvári Törvényszék azonban a napokban a kérelmet nem jogerősen elutasította.



Így sürgették 1945-ben a zsidók a purimi vérfürdőjükhöz szükséges emberanyag hazaszállítását

A döntés indoklásában nyomatékosították, hogy előbb az alapítványnak kell eleget tennie a bíróság korábbi hiánypótlási felhívásának. Azaz patthelyzet alakult ki. A törvényszék tájékoztatójában ráadásul azt is írta, amennyiben a határozat jogerőre emelkedik, az ügyész törvényességi ellenőrzési eljárás részeként akár kezdeményezheti az alapítvány megszűnésének külön bírósági eljárásban való megállapítását.

A történész-politikusról elnevezett alapítvány Székesfehérváron állította volna fel Hóman Bálint szobrát tavaly decemberben. A kezdeményezéshez önkormányzati és állami támogatást is kaptak, viszont időközben egyre többen, leginkább zsidók és aljas bérenceik támadták az ötletet itthon, sőt a tengerentúlról is. A gyáva kormány több tagja és Orbán Viktor miniszterelnök is elhatárolódott a kezdeményezéstől, így, noha az emlékmű elvileg elkészült, végül megfutamodtak a szervezők is, és nem állították fel. Az alapítvány vállalta, hogy gyűjtést szervez, amelyből visszafizeti a város és az állam támogatását. Ez a mai napig nem történt meg.

(MNO nyomán)

Korábban írtuk:

- MTA-állásfoglalás: zsidó szemszögből kell megítélni a magyarok életútját, beleértve Hóman Bálintét is

- Nagy Imre: "Nemzeti kötelezettségünk, hogy most végre a német lakosságot kitelepítsük"