Elhangzott július 2-án a fővárosi Erzsébet téren.

Üdvözöllek, Barátom!

Látom, te is eljöttél. Itt állsz velünk a sorban. Ugyanúgy, mint annak előtte. Azon a szégyenletes napon. S lám ugyanúgy melletted áll a barátod is. Akit útközben szedtél fel, hogy kísérjen el, mert érzed, hogy valami van a levegőben. Valami történni fog. Ahogy a Deák tér felé igyekeztetek, az Oktogon után már túl voltatok az első igazoltatáson. Aztán amikor a Deákon megpillantottátok az első Izraeli vízágyút, tudtátok, hogy nagy baj van! Hogy azok, akik mellett mindig bátran kiálltatok, nagy bajban vannak! De jöttetek töretlenül. Láttátok a droidok hadát, és mégis leültetek közénk. Éreztétek a feszültséget mindkét oldalon, de bátran farkasszemet néztetek az arctalan tömeggel. Megszorítottad barátod kezét, ő pedig a mellette lévőét, tudtára adva az egyenruhás hordának, hogy miért is ültél le közénk. Hogy az elveitek és céljaitok közösek a mieinkkel. Előtted, barátom, és előttetek, barátaim, mind a mai napig fejet hajtok. Csak az évek mentek, de te és a barátod, azóta is velünk maradtatok.

Köszöntelek, Testvér!

Örömmel látom, hogy itt vagy ismét! Mert te is magyar vagy, még akkor is, ha egy ocsmány, becstelen döntés elszakított tőlünk egykoron. Azon a júliusi napon azonban tudtad, hol a helyed. A tieid közt, magyarok közt, testvérek közt. Látom, most is beálltál a csatasorba. Most is megtennéd testvéreidért, amit akkor, negyedikén megtettél. Pedig akkor sem a világot váltottad meg, csak azt tetted magyarként, amit minden magyar testvéred, kiálltál magyarságod mellett. Az idegen hatalmak által feltüzelt, és azok érdekeit képviselő talpnyalókkal szemben. Megmutattad, a magyar az magyar, éljen akár csonkahonban, vagy az elszakított területek valamelyikén. Sajnálom, testvér, hogy akkor és ott, az otthon illata helyett a könnygáz jutott néked is, de legalább érezted, ahogy a szívünk együtt dobbant. És azt teszi a mai napig!

Adjon az Isten, Bajtárs!

Te is, és te is, valamint ti ott együtt! Együtt, ahogy akkor ültettek az Erzsébet tér gyepén. Emlékezni jöttetek, ahogyan ma is. Akkor más volt. Először arra hivatkoztak, hogy a tüntetés nincs bejelentve. Aztán már semmi nem tetszett. De te, ti, csak ültetek fegyelmezetten, szótlanul. Nem bántottatok senkit. Csak egy átkos rendszer csőcselékének önérzetét. Szótlanul tűrtétek, hogy négyen-öten térdeljenek rajtatok, hogy az arcotokba fújják a könnygázt, hogy a bilincset a legszorosabbra kattintsák a csuklótokra, és szótlanok voltatok akkor is, mikor lesújtott a gumibot. Szótlanok voltatok, mint amilyen szótlan volt akkor, és ott az ország! Csak a pribékek ordítottak magukból és emberi mivoltukból kivetkőzve. Mindegy volt nekik, hogy gárdista, civil vagy akár pártelnök, vagy pártigazgató. Mindegy volt nekik, hogy fiatal vagy öreg, nő vagy akár még gyerek. Parancsot teljesítettek. Legalábbis akkor és azóta is ezt szajkózzák. Ti, bajtársaim pedig csak azt tettétek, amire felesküdtetek. Mentettétek bajtársaitokat, akik csendben és fegyelmezetten ültek a fűben, állampolgári jogaitokat érvényesítve. Amikor megindult a rendőri támadás, akkor is csak azért szegültetek ellen, mert az ember átváltozott állattá. De azt az ellenállást a törvény önvédelemnek minősítette. A hordák gyalázatos tettét pedig túlkapásnak. Legalábbis erről szólnak a nyertes perek, amit a fizikálisan és mentálisan megnyomorított bajtársak indítottak a hatalom, parancsot teljesítő hiénáival szemben. Akik dicsőségnek hitték, hogy öten tepernek le öreget, nőt vagy gyereket. Akár csak 2006-ban. De őrült ámokfutásuk akkor sem ért véget, amikor már kiürítették a teret. Városszerte üldözték még azokat is, akiknek a ruházatán a magyarságukra utaló legkisebb jelzést is látták!

Az évek múlásával a sebek, ha lassan is de, begyógyulnak. De a lelki sebek, soha! Apáról fiúra szállnak.

Bajtárs! Te itt, a Bajtársiasság napján! Hajts fejet a történtek előtt, mindazon bajtársaid, testvéreid és barátaid előtt, akiket ezen a szégyenletes napon, 2009. július 4-én igazságtalanul, a hatalom erőfitogtatása jegyében hurcoltak fogdába, és zártak el. 216-an voltak. Hajts fejet azok előtt is, akik vérüket adták ezen a napon, vagy a könnygáz, a tonfa, vagy a gumibot által szereztek maradandó, netán lassan gyógyuló sérüléseket. Tisztelet hősies bátorságukért, mind a 17 igaz magyarnak.

Barátom, testvérem, bajtársam! Csendben, fegyelmezetten üljetek le a fűre! Kezeteket tegyétek társatok kezébe! Arcotokat viszont most büszkén emeljétek magasra, mindazok tiszteletére, akik ezen a napon, 2009. július 4-én megmutatták, igen, van nemzeti összetartás. Bármilyen idegen hatalommal szemben. Üljetek egymás mellett, kéz a kézben, váll a vállhoz, és tisztelegjetek mindazok előtt, akik megmutatták 7 évvel ezelőtt, mi is a bajtársiasság. Dicsőség nékik!

Adjon az Isten, szebb jövőt!

(Új Magyar Gárda Mozgalom sajtója)