Megöltek egy embert Szegeden a Londoni körút egyik vendéglátóhelyén, a Négylépcsős Sörözőben kedden 2 óra 45 perc körüli időben. Az elkövető többször járt már a kocsmában, ismerték, de nem számított törzsvendégnek. Az áldozat egy 36 éves férfi.










A pultos szerint nem volt előzménye a gyilkosságnak, nem dulakodtak, nem hangoskodtak a felek a kocsmában, ahol legfeljebb 10-12-en férnek el egyszerre. A pultos már csak azt látta, hogy összeesik az áldozat. A gyilkos elmenekült, a rendőrök gyors hajtóvadászatba kezdtek, két órán belül az otthonában fogták el a 24 éves férfit. A Délmagyar úgy tudja, hogy az elkövető végzős jogász hallgató egyetemista. Az indítéka egyelőre nem ismert. A lap szerint a gyilkos nem szegedi, albérletben élt. A rendőrök a környező kukákban megtalálták a gyilkossághoz használt kést.







A 24 éves férfi ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indul büntetőeljárás.










Frissítés: labilis idegzet

A szegedi Négylépcsős sörözőben szúrt bicskájával halálra egy 36 éves férfit egy Szegeden tanuló végzős joghallgató kedd hajnalban. N. Bencét a gyilkosság után nem sokkal albérlete közelében fogták el a rendőrök. Ismerősei szerint labilis idegzetű volt - írja a Délmagyar.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának egyik végzős hallgatóját gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy kedden, hajnali háromnegyed három körül megölt egy 36 éves férfit a Londoni körúti Négylépcsős sörözőben.

A 24 éves férfi egy késsel szúrta le ismerősét, és a gyilkosság után elmenekült a helyszínről. A rendőrök a kocsma környékén átkutatták a kukákat, keresték a gyilkos fegyvert, majd nyomkövető kutyával két órával a gyilkosság után eljutottak az emberöléssel gyanúsított férfi szegedi albérletéhez. Ennek közelében fogták el a jogászhallgatót. A férfi ruhájából előkerült az emberölésnél használt bicska is. Az elfogásról fényképeket tett közzé a rendőrség, a közölt fotók alapján a férfiban N. Bencét ismerték fel ismerősei.

– A gyilkossággal gyanúsított férfit ismerem, többször volt már a vendégünk. Amikor sokat ivott, mindig sokat beszélt, de sosem volt agresszív. Az áldozatról nem tudok semmit – mondta a Négylépcsős kocsma tulajdonosa a gyilkosság helyszínén. A pultos – még mielőtt vallomástételre bevitték volna a rendőrségre – elmondta neki, hogy semmi különösebb előzménye nem volt a gyilkosságnak. A két férfi nem vitatkozott egymással, és nem volt dulakodás sem közöttük. Az alkalmazott már csak azt látta, amikor az áldozat összeesett. – Az elmúlt öt évben sokat tettünk azért, hogy a kocsma késdobálós jellegét felszámoljuk. Eltűntek a kommersz italok, és emeltük az árakat. Két jól szituált vendégünk között történt ez a tragédia – mondta a kocsma vezetője.

A lapnak sikerült beszélnie a gyilkossággal gyanúsított férfi egyik csoporttársával is. Elmondta, hogy hétfő este 6-7 óra körül kezdtek el alkoholt fogyasztani, de pár órával később különváltak. Az asztaltársaságnak akkor még nem volt tagja az áldozat, akit nem ismert, és nem tudja, hogyan kötött ki vele csoporttársa a Négylépcsősben.

– Nem sokkal ezelőtt, a születésnapján tette le az utolsó vizsgáját a jogon. Már csak a szakdolgozat megírása és az államvizsgája volt hátra – mondta. Ő sem kötekedős embernek ismerte meg a fiatalembert, akivel korábban többször italozott együtt. Kést sosem látott nála, nem tudja, mi miatt történt a gyilkosság. Akik közelebbről ismerték, azt mondták Bencéről, hogy labilis személyiségű. Úgy tudják, volt már egy öngyilkossági kísérlete is, bulikban sok alkoholt fogyasztott, azokban sokszor megsérült. Piliscsabán született, Esztergomba járt ferences rendi gimnáziumba. – Ha jól tudom, az anyukája korán meghalt. Ezért is volt fura a viselkedése. Talán az anyukájára mondhatott valami csúnyát az áldozat, ezért kattant be – találgattak ismerősei.

A 24 éves egyetemi hallgató ellen emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi kihallgatásán részben beismerő vallomást tett. A bűncselekmény indítéka egyelőre nem tisztázott. N. Bencét őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Korábban írtuk: Gyilkosság egy szegedi kocsmában

Megöltek egy férfit Szegeden, a Londoni körút egyik kocsmájában keddre virradóra, három óra előtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a rendőrök a feltételezett elkövetőt azonosították, felkutatása folyamatban van.

A rendőrség emberölés bűntette miatt nyomoz - tudatta az őrnagy.

(MTI)