Ugrás a cikkhez
Reklám

Több száz zsidó és filoszemita gyűlt össze a székesfehérvári Bartók Béla téren rendezett rendhagyó hanuka ünnepségen vasárnap délután, hogy tiltakozzanak a térre tervezett Hóman Bálint-szobor felállítása ellen.




Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke az eseményen úgy fogalmazott: "náci eszmék" mellett végsőkig kitartó, vállaltan rasszista, antiszemita politikus ne kaphasson szobrot soha és sehol hazánkban. A Mazsihisz elnöke azt mondta, a hanuka fényeivel kívánják eltüntetni a térről a "hómani sötétséget".

Kifejtette: a gyertyák meggyújtásával és világos beszéddel azt üzenik, nem akarnak antiszemita, "náci" politikusokról szobrokat, sem népirtással, "holokauszttal" kapcsolatos kettős beszédet, sem gyűlöletet szítani, vagy elviselni azt.




A Mazsihisz elnöke az "első, pislákoló gyertyafénynek" nevezte Cser-Palkovics András fideszes polgármester pénteki meghátrálását, mikor közleményében a szobor felállításának "átgondolását" kérte a Hóman Bálint Alapítványtól.

A gyűlöletbeszéd után meggyújtották a zsidórasszista hanuka gyertyáit. A Mazsihisz által szervezett eseményen jelen volt többek között Ira Forman, az Amerikai Egyesült Államok kormányának antiszemitizmus elleni megbízottja, Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, valamint Michael Horler, Kanada nagykövetének helyettese. A résztvevők közt volt Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, Lebovics Imre "holokauszt-túlélő", Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány képviselője, továbbá Grósz István és Keresztes Zoltán, a székesfehérvári Hit Gyülekezete lelkészei.




A gyertyagyújtást követően Izrael magyarországi nagykövete is a szobor elutasítása mellett foglalt állást. Ilan Mor azt mondta, zsidók és nem zsidók egységesen álljanak ki amellett, hogy "elutasítsák a fasizmust, az antiszemitizmust és minden borzalmas eszmét", illetve "támogassák a magyar kormányt a zéró toleranciában, amit az antiszemitizmus ellen hirdetett".

Kardos Péter főrabbi a holokauszt™ székesfehérvári áldozataira utalva úgy fogalmazott: "Hirschler Pál főrabbi és háromezer hívének emlékét most egy szoborral szentségtelenítenék meg". Ezt nem lehet, ezt nem tűrhetjük - mondta. Szavaira a tömeg tapssal és hosszas "tiltakozunk" skandálással válaszolt.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Hanuka van, faji gőgben ülnek tort a politikuskedvenc paraziták - A Chábád szekta terjeszkedése és jelene

- Cser-Palkovics szokásos fideszes saulfordulása: két nappal a Hóman-szobor megvédése után máris az ellen fordult

- Nem is gondoltuk volna: Lantos lánya "büszke magyar" - de csak ha a Hóman-szobor ellen kell fellépni

- Ungvári Tamás: "Hóman Bálint gazember volt"

- Csak idő kérdése volt, hogy az amerikai zsidók is beleugassanak a Hóman-szobor ügyébe





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából