Kilenc évet kapott másodfokon a gólyatábori erőszakoló a Kaposvári törvényszéken.



K. Sándor Szilárd

A 39 éves Komlósi Sándor Szilárd az elsőfokú ítéletnél súlyosabb büntetést kapott, akkor hét és fél évre ítélték.

Az ELTE tanító és óvóképző szakosainak tavalyi fonyódligeti gólyatáborában támadt meg egy lányt a férfi. Fojtogatta, fenyegette, majd megerőszakolta, a történtekről pedig fotókat is készített, amelyekkel zsarolni akarta áldozatát – számolt be a Hír TV híradója.



Komlósi Sándor Szilárd

A férfit a kilencvenes évek közepén egyszer már elítélték, nyolc évvel később pedig szemérem elleni erőszak miatt indítottak ellene eljárást.

(MNO nyomán)

Kapcsolódó:

- Nem rúgták ki, csak egy időre eltiltották az erőszaktevőt a gólyatáborra szabadító HÖK-elnököt

- Féltik a gólyatáboros erőszakoló seggét a börtönben - szó szerint

- Komlósi végigfotózta a gólyatábori verést és erőszakolást

- Nemi erőszak és trágár dalok a tanítóképző multikulti gólyatáborában: visszaeső az elkövető, a HÖK-elnök tudott róla