Ugrás a cikkhez
Reklám

Kuncze Gábor volt szabaddemokrata belügyminiszter felügyelőbizottsági tag 2011 óta az OTP bolgár leányvállalatában, a DSK Bankban – írja a Heti Válasz.



Emiatt nem kell aggódni...

A volt politikusok "utófoglalkoztatásáról" szóló cikkben Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is megemlítik, aki 2006-ban lett igazgatósági tag a Mol petrolkémiai cégében, a Tiszai Vegyi Kombinátban, amelyet most már Mol Petrolkémai Zrt.-nek neveznek. Medgyessy évi 35 ezer eurót, vagyis több mint tízmillió forintot húz ebből a tiszteletdíjból.

A Molban igazgatósági tag egyébként egy jó elvtárs, Martonyi János volt külügyminiszter, valamint Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök.

Suchman Tamás volt szocialista országkiárusító privatizációs miniszter pedig hazai OTP-cégeknél, a Merkantil Banknál és az OTP Életjáradék Zrt.-nél kap havi 300-300 ezer forintos tiszteletdíjat, de mellette reprezentációs kerete és autóhasználati joga is van a zsidónak.

Megemlítik még a cikkben Kóka János volt szabaddemokrata gazdasági minisztert is, aki az OTP és az Eximbank tőkebefektetési alapjainak a tulajdonában álló mobilfizetési cég, a Cellum-csoport elnök-vezérigazgatója, mellette pedig korábbi államtitkára, Garamhegyi Ábel is tagja a menedzsmentnek.

(HV - HVG)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából