Péntek hajnal óta érkeznek a migránsok csoportjai a körmendi rendészeti szakközépiskolában felállított gyűjtőpontra, ahonnan néhány óra elteltével gyalogosan indulnak tovább Ausztria irányába és át is kelnek a határon - erősítette meg az MTI értesülését szombaton a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kazmar Enikő elmondta, hogy legutóbb szombaton délután érkezett egy nagyobb létszámú migránscsoport a gyűjtőpontra, ahol ásványvizet, élelmiszert, melegebb ruhát és takarókat kaptak. Lehetőségük van arra, hogy a felállított sátrakban megpihenjenek, de mivel a gyűjtőpont nyitott, aki úgy dönt, tovább is indulhat.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy az autóbuszokkal, szervezett formában érkező migránsok a lehető legrövidebb időt igyekeznek a körmendi gyűjtőponton tölteni, néhány óra pihenő után nagyobb csoportokban gyalogosan indulnak el nyugat felé, általában a legközelebbi, pinkamindszenti határátkelőhelyet választják az Ausztriába való átkeléshez. Az eddigi két csoport két-két autóbusszal érkezett, létszámuk általában 90-100 fő körül lehetett.

A gyűjtőpontra pénteken szinte folyamatosan érkeztek a karitatív szervezetek kisbuszai, amelyek vizet, élelmet, tisztálkodószereket, takarókat és melegebb ruházatot hoztak, a VASIVÍZ ZRt. szakemberei a vízellátást is kiépítették.

A Katolikus Karitász angolul beszélő önkéntesekkel segíti a "menekülteket", munkatársaik még csütörtök este egy gyereksátort is felállítottak, ahol pedagógusok foglalkozhatnak az "úton lévő" családok gyermekeivel.

Az MTI értesülése szerint a szentgotthárdi ipari parkban a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai már végeztek a sátrak felállításával, így erre a - négyszáz ember befogadására alkalmas - gyűjtőpontra is érkezhetnek migránsok.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Nem akarunk bevándorlókat Szentgotthárdon sem! - már holnapra tüntetést szervez a Jobbik

- Az egyéb szerszámai helyett a határsorompót húzogató osztrák kancellárnak a holokauszt jut eszébe Magyarország migránspolitikájáról

- Szokás szerint senkinek nem szóltak, de reggel már építik a következő befogadóállomást - ezúttal Szentgotthárd a nyertes